„Példátlan politikai válság” „az út vége Macron számára”, „kockára került az ötödik köztársaság jövője” – leginkább hazájukat féltik a megszólaló vezető francia pártpolitikusok azt követően, hogy hétfő reggel Sébastien Lecornu kormányfő lemondásával megbukott a vasárnap este kinevezett, új kormány.
A francia történelemben példátlanul rövid idő alatt, csak néhány perccel több mint 14 órás fennállása után megbukott az Emmanuel Macron francia köztársasági elnök által kinevezett Lecornu-kormány.
tovább gondolva, ő is rájött, hogy ez itt most több, mint bármelyik eddigi rágalom, amivel nap mint nap szembesülniük kell kormánypárti képviselőként. „És akkor némi levegővétel után szót adtam neki.”
Azt követően, hogy vasárnap este az Élsyée, a köztársasági elnök hivatalának honlapján közzétették az új kabinet névsorát, a felingerelt méhrajként az új kormányra zúduló, a parlamenti paletta szinte minden részéről érkező súlyos támadások hatására hétfő reggel Sébastien Lecornu miniszterelnök bejelentette: távozik hivatalából.
A köztársasági elnök elfogadta az általa 27 nappal ezelőtt, szeptember 9-én kinevezett új kormányfő lemondását. Marine Le Pen, a konzervatív Nemzeti Tömörülés (RN) alapítója és meghatározó politikusa a nemzetgyűlés feloszlatását szorgalmazta.
A legnagyobb francia parlamenti párt frakcióvezetője hozzátette: bölcs lépésnek tartja Lecornu lemondását. Mindemellett felhívta Emmanuel Macron köztársasági elnököt, hogy „oszlassák fel a nemzetgyűlést, mert elértük a végállomást. Holnap már nincs folytatás. (…) A viccnek vége, a komédia elég hosszú volt!” – fogalmazott Marine Le Pen.
„Az uralkodó érzés a döbbenet” – így reagált Olivier Faure, a Szocialista Párt (PS) első titkára ma reggel a France Internek az újabb kormánybukás hírére. „Példátlan politikai válságnak vagyunk tanúi!”– fogalmazott.
