A klímakérdés dominálhatja az országvezetők jövő heti uniós csúcsértekezletét. Frans Timmermans, az EU zöldbiztosa a minap szorgalmazta, hogy az uniós klímacélok terhét kompenzáló pénzügyi alapból csak a jogállamiságot tiszteletben tartó tagállamoknak járjon pénz.
(Emlékezetes, Frans Timmermans az előző bizottsági ciklusban a jogállamisági ügyekért felelt, az ő irányítása alatt indult a Lengyelországgal szembeni, hetes cikkely szerinti, úgynevezett jogállamisági eljárás – a szerk.)
Nincs zöld jelzés idén
A holland a zöldalap kifizetéseiről szólva a helyreállítási pénzekkel vont párhuzamot, s emlékeztetett rá, hogy a lengyel és magyar terveket – épp politikai okokból – ez idáig nem fogadta el az Európai Bizottság (EB). Valdis Dombrovskis, a testület kereskedelempolitikáért felelős alelnöke a héten, a tagállami pénzügyminiszterek tanácskozását követően jelentette ki: kevés esélyt lát rá, hogy a bizottság még az idén zöld jelzést ad a budapesti és varsói dokumentumoknak. Az EB e sorok írásakor a magyar, a lengyel, a bolgár és a svéd tervet nem fogadta el, Hollandiától pedig helyreállítási tervet sem kapott. A testület pedig már megkezdte a tizenhárom százalékos előlegek folyósítását is: eddig tizennyolc ország összesen 54,2 milliárd euró értékben kapott pénzt a járvány utáni gazdasági talpra állásra. Magyarországnak idei megállapodás esetén a neki járó 2511 milliárd forintos programcsomagból összesen 326 milliárd forint járt volna 2021-ben,
ám az összeg így sem vész el: a magyar tervben foglalt vállalások teljesítése esetén később is lehívható lesz.
Az Európai Parlament egyébként a jövő héten vitát tart a helyreállítási programok állásáról, a tagországok állam- és kormányfői pedig Brüsszelben tartják utolsó idei egyeztetésüket, ahol a koronavírus-járvány és a Timmermans által emlegetett zöldátmenet, a rezsikérdés is terítékre kerül.
Morawiecki: Ez zsarolás!
Szinte borítékolható, hogy az energiaválság ügye lesz a csúcsértekezlet legvitásabb pontja. A magyar álláspont ismert a nagy ívű klímacsomaggal kapcsolatosan: a kormány szerint vörös vonal, hogy Brüsszel a Fit for 55 égisze alatt az uniós kvótakereskedelmet kiterjesztené a közlekedésre és a lakóingatlanokra. Orbán Viktor a legutóbbi uniós csúcstalálkozón egyenesen úgy fogalmazott:
Amit Timmermansék csinálnak, az megöli az európai középosztályt
Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is élesen bírálta a holland zöldbiztost és terveit. A kormányfő nemrég az ENSZ skóciai klímakonferenciáján nyomatékosította: Közép-Európa teljesen más helyzetből indul neki a klímaharcnak, mint az Egyesült Államok vagy Nyugat-Európa gazdag országai. Mint fogalmazott, az uniós források elvételére irányuló törekvések azt eredményezhetik, hogy a politikai zsarolás dominálja majd a zöldátmenetet.
(magyarnemzet)