Belföld Gazdaság

TIM: minden nehézség dacára csúcsokat dönt az ipar és a foglalkoztatás

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatsorai kimagasló értékeket rögzítettek az ipari teljesítményben, a foglalkoztatottak számában és az átlagkereset növekedésében is

– mutatott rá Palkovics László technológiai és ipari miniszter a KSH elnökségével folytatott szerdai egyeztetést követően a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) Facebook-oldalán közzétett tájékoztatás szerint.

Az együttműködési lehetőségekről tartott megbeszélésen elhangzott, hogy a magyar GDP második negyedéves, 6,5 százalékos bővülése nagymértékben az iparnak, azon belül pedig elsősorban az élelmiszeriparnak és a villamos berendezések gyártásának köszönhető – írták.

Palkovics László kifejtette: a kormány a korábban megkezdett iparpolitikai és technológiai fordulat folytatására vállalkozott. Az elmúlt években elvégzett munka nyomán az ipar és a munkaerőpiac is kiheverte a világjárvány hatásait. A magyar ipar a háborús helyzet ellenére rekordszinten teljesít, a high-tech gyártás és kivitel részaránya az európai élmezőnybe tartozik.

Magyarország jelenlegi foglalkoztatási helyzete a rendszerváltás óta a legkedvezőbb mutatókkal jellemezhető.

A foglalkoztatottak száma tartósan 4,7 millió körüli szinten alakul, rekordot jelent az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók 4,5 milliós létszáma is. A munkanélküliségi ráta 2010-hez képest a harmadára csökkent, álláskeresőből az elmúlt hónapokban kevesebbet tartottak nyilván, mint korábban bármikor. A foglalkoztatási ráta az előző évtized eleji 56 százalékról 74 százalék fölé nőtt – ismertette a miniszter, hozzátéve: több mint kilenc éve töretlenül nőnek a reálkeresetek, részben a minimálbér 200 ezer forintra emelésével idén kimagasló mértékben nőtt az átlagbér.

A tárcavezető szerint a magyar emberekkel közösen kivívott eredmények a már bizonyított reakcióképességre építve védhetők meg az újabb válsághelyzetekben is.

„A kormány legfontosabb feladatai közé sorolja a munkahelyek megőrzését és újak létesítését. Központi iparstratégiai cél, hogy Közép-Európában élen járjunk a magas hozzáadott értékű, tiszta technológiák kifejlesztésében és alkalmazásában” – idézte a közlemény Palkovics Lászlót, aki szerint a hazai gazdaság középtávon jelentősen profitálhat a többi között a védelmi ipari és az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó fejlesztésekből is.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább