Belföld

The Jerusalem Post: Magyarország egy hívő keresztény nőt választott köztársasági elnöknek

Az izraeli sajtó is kitüntetett figyelemmel követte a magyarországi köztársasági elnök választást.

Az allisrael.com cikke alapján a jpost.com is beszámolt róla, hogy Novák Katalint, volt családügyi minisztert választották meg hazánkban köztársasági elnöknek. Az izraeli portál cikkében kiemelte, hogy a magyar kormány számára nagyon fontos a családügy, és a sokgyermekes családok támogatásával igyekeznek megfordítani a népességcsökkenést. Megemlítették azt is, hogy Novák Katalin vallásos és számos idegennyelven folyékonyan beszél.

Felidézték, hogy Novák 2001-ben kezdte politikai karrierjét a Külügyminisztériumban, ahol európai ügyekkel foglalkozott, 2012-2014 között az Emberi Erőforrások Minisztériumának kabinetfőnökeként dolgozott, ezt követően család- és ifjúságügyi államtitkár lett, 2018-tól pedig családügyi miniszter.

Folyékonyan beszél angolul, franciául és németül. A magyar kormány számára nagyon fontos a családügy, és a sokgyermekes családok támogatásával igyekeznek megfordítani a népességcsökkenést. Novák szerint a kormány családpolitikája gyümölcsöző volt, tíz év alatt megduplázódott a házasságok száma, míg a válásoké hatvan év óta a legalacsonyabb.

Ugyanezen idő alatt negyvenegy százalékkal kevesebb lett az abortusz és huszonöt százalékkal nőtt a születések száma. Ennek a családpolitikának a háromgyermekes Novák Katalin volt az arca. Az új elnökasszony mélyen vallásos, napirendjében fontos helye van az imának. Novák Katalint május 10-én iktatják be ünnepélyesen új megbízatásába.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább