Belföld

Tarlós István: Továbbra sem tudni, mi történt a kulisszák mögött

Karácsony Gergely naponta reszelget valamit az előző nyilatkozatain, ám azt továbbra sem tudni, hogy valójában mi történt a kulisszák mögött – jelentette ki Tarlós István a Mediaworks Hírcentruma megkeresésére. Az egykori főpolgármestert arra reagáltattuk, hogy Karácsony egymás után teszi az önmagának is ellentmondó nyilatkozatokat a városháza-gate kapcsán. Az Anonymus által legutóbb közzétett hangfelvételen Barts J. Balázs, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a kabinetnek tetszett a városháza nagy részének az értékesítését magában foglaló elképzelés. Karácsonyék tagadták, hogy tudtak volna az eladásról folytatott egyeztetésről, s azt állították, hogy Barts jogosulatlanul tárgyalt az ügyben, amiért fegyelmivel sújtották, ám megtartották állásában.

Tarlós István úgy fogalmazott: „kívülállóként csak hajolhatunk bizonyos logikai következtetésekre. A legújabb verzió szerint a vagyonkezelő vezetője egy leszavazott projekt érvénytelenítését követően, engedély nélkül tárgyalt volna tovább ugyanarról, külső szereplőkkel. Még nem tudni, hogy a leváltással fenyegetett, majd mégis a helyén hagyott vezérigazgató bevállalja-e ezt a változatot, ami meglehetősen furcsa variáció. Ugyanis ennek alapján Barts eljárása kifogásolhatóbb lenne mint korábban, s ha rábólint erre a verzióra, azzal csak tovább növelheti a kérdőjelek számát.

Ám a történet így sem mentes a logikai ördögkeréktől. Hiszen ha ebben az ügyben a vagyonkelező vezetője – ahogy Karácsonyék állítják – egyenesen a városvezetés ellenében próbálkozott volna tovább, az nehezen lehetett volna jóhiszeműnek nevezhető. Márpedig a főpolgármesterségem alatt semmilyen erre utaló magatartást nem tapasztaltam Barts részéről, s ebben Bagdy Gábor, egykori helyettesem is meg tud erősíteni. Ráadásul amennyiben Barts a városvezetés háta mögött akart volna konspirálni – és ismétlem: a múltja ezt egyáltalán nem támasztja alá – akkor sem valószínű, hogy azzal a hülyeséggel próbálkozik, hogy éppen a városháza eladásával kísérletezne, vagyis annak az ingatlanéval, amelyre vonatkozólag alighanem a legkevésbé lehetséges bármiről is megegyeznie”.

A főváros vezetése először tagadta, hogy a városháza értékesítése akár csak tervként felmerült volna, később mégis közzétettek egy tavaly novemberi tanulmányt, ami az eladást is tartalmazta opcióként. Akkor Karácsonyék azt állították, hogy az értékesítéssel egy percig sem számoltak komolyan, ám az Anonymus által közzétett, idén májusi felvételen Barts beszámolójából az derült ki, hogy a kabinetnek kifejezetten tetszett az eladásra vonatkozó terv, és az, hogy a Főpolgármesteri Hivatalt egy újonnan megépítendő épületbe költöztessék át.

Az építkezésre, és a költözésre vonatkozó terveket egyébként már Karácsony Gergely is elismerte, az ATV Egyenes beszéd című, pénteki adásában beszélt erről. A főpolgármester azt is megemlítette a műsorban, hogy komoly terveik voltak (vagy vannak) a Városháza bérbe adására, s hogy Barts J. Balázs rendelkezett felhatalmazással az ebben a témában folytatott tárgyalásra. A vagyonkezelő vezetője Gansperger Gyula egykori Wallis-vezérrel, valamint egy másik, szintén a baloldalhoz kötődő üzletemberrel, Berki Zsolttal egyeztetett a hangfelvételen. Berki neve szerepel azon a megbízási szerződésen, amelyet egy ingatlanirodával kötöttek a városháza értékesítésére.

Forrás: Magyar Nemzet

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább