Belföld

Tarjányi Péter szerint háborúban állunk Oroszországgal

„Oroszország az egypólusú világrendet többpólusúvá akarja alakítani, ez ellenkezik az Egyesült Államok és Európa érdekeivel” – jelentette ki Tarjányi Péter a Spirit FM-en futó, Ostrom című műsorban.

Tarjányi Péter egyetért a német külügyminiszter kijelentésével, miszerint Európa háborúban áll Oroszországgal.

„Oroszország kulcspozícióban volt mindig is. Mindig abban egyensúlyozott, hogy szövetségeseket találjon ambícióihoz, és visszatérjen ahhoz a szerephez, amit a 60-as 70-es években a Szovjetunió foglalt el. A nyugat most Oroszországot ki akarja kapcsolni ebből a játszmából. ha ez sikerül, és Oroszország nem képes támogatni ezeket az országokat – Kínát és Indiát – akkor ezek a feltörekvő országok nem lesznek képesek egyedül szembeszállni a nyugattal” – idézte fel Tarjányi, aki szerint Magyarországnak sem érdeke, amit Oroszország akar.

Erre történelmi példákat hozott 1848-tól 1956-ig. Szerinte ebből az következik, hogy Magyarország sem maradhat ki ezekből a folyamatokból, bár jelenleg azt látjuk, hogy „hezitál és táncol” az Orbán-kormányzat.

„A háború eszkalálódik, az látszik, hogy Oroszország nem akarja abbahagyni a háborút Ukrajnában, ezért egyre komolyabban kell jelen lenni katonai és gazdasági támogatásokban. Van egy szint, amit ha a Nyugat átlép, akkor tulajdonképpen benne van a háborúban. Ezt a szintet átléptük” – jelentette ki a szakértő.

Hozzátette: egyetért a német külügyminiszterrel, amikor az arról beszél hogy Európa háborúban áll Oroszországgal.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább