Külföld

Tajvan háláját fejezte ki az Egyesült Államoknak biztonsága megőrzéséért

A tajvani külügyminisztérium szombaton kiadott nyilatkozatában “őszinte háláját” fejezte ki az Egyesült Államoknak, amiért konkrét lépésekkel segítette a Tajvani-szoros és a térség biztonságának megőrzését.
A szombati nyilatkozat a Fehér Ház pénteki állásfoglalására reagált, amelyben Kurt Campbell, az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsának dél-kelet-ázsiai ügyekért felelős koordinátora kifejtette, hogy Kína “túlreagálta” Nancy Pelosi amerikai képviselőházi elnök tajvani látogatását.

A tajvani nyilatkozat szerint Kína Tajvan felé irányuló “indokolatlan katonai és gazdasági megfélemlítése” csak a globális demokratikus tábort alkotó országok összetartását és ellenállóképességét erősítette meg.

Caj Jing-ven tajvani elnök csütörtökön azt mondta, hogy nem csökkent a Pekingből érkező fenyegetőzés mértéke, de a Pelosi múlt heti látogatását követő – a sziget körüli eddigi legnagyobb – kínai hadgyakorlat hevessége csillapodni látszik. Tajvanban 1949-ben kiáltották ki a Kínától független köztársaságot, de Peking sajátjaként tekint a szigetre.

Kínai vezetők korábban többször is kijelentették: ha kell, erővel foglalják el Tajvant és érik el az ország újraegyesítését.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább