Belföld

Szívhangtörvényt szeretne Dúró Dóra

Minden ötödik megfogant gyermek áldozata az abortusznak.

Dúró Dóra „Szívhangtörvény: esély a magzatnak, hogy az utolsó szó jogán életében egyszer kommunikálhasson az édesanyjával” című, napirend előtti felszólalásában arról beszélt, hogy Magyarország Alaptörvénye kimondja: a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg, de ez egy üres mondat a gyakorlatban, keményebben fogalmazva pedig hazugság.

Dúró Dóra hozzátette: a fogantatástól kezdve a magzat él. Mikor jön létre az élet? – tette fel a kérdést, majd meg is válaszolta: a fogantatás pillanatában. A képviselő elmondta: a magzatoknak ugyanannyi méltóságuk van, mint bárkinek. A Mi Hazánk ezért azt javasolja, hogy valóban legyen joguk az élethez.

A képviselőnő szerint minden egyes megfogant magyar gyermek közkincs. Egy felmérésre hivatkozva arról is beszélt, hogy a nem kívánt terhességekből is kívánt gyermek születik, ugyanis azok, akik mégsem végeztek abortuszt, egy év múlva már azt mondják, hogy ez volt a jó döntés.

Dúró Dóra kijelentette: az anyákat is fel kell szabadítani, érezniük kell, hogy van más lehetőség az abortusz helyett, érezniük kell a politika és a kormány támogatását.

A Mi Hazánk javaslata egyébként az, hogy az édesanya hallgassa meg a gyermek szívhangját, mielőtt az abortuszt elvégezné. A politikus hangsúlyozta, hogy az abortusz még mindig vezető halálok, minden ötödik megfogant gyermek áldozata az abortusznak. Rétvári Bence államtitkár kijelentette: az ember életében a legnagyobb ajándék a gyermek. Majd hosszasan azt részletezte, hogy a kormány 2010 óta a családbarát szemléletet tette a legfontosabbá, és minden mutatóban eredményeket hozott az elindított családbarát politika. (Index)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább