Damaszkusz teljes mértékben készen áll arra, hogy megvédje területét egy esetleges katonai konfliktusban Izraellel – jelentette ki Faisal Mekdad szíriai külügyminiszter.
Mekdad az iráni külügyminiszterrel, Hoszein Amir-Abdollahiánnal Damaszkuszban tartott találkozóján beszélt, ahol a palesztinok közös támogatásáról tárgyaltak.
Mekdad elmondta, hogy Szíria 1948 óta “ellenáll” Izraelnek, amikor 1948-ban kitört az első teljes körű háború több arab nemzet és az újonnan létrehozott zsidó állam között.
“Szíria háborúkat vívott az izraeli megszállás ellen, és kész háborúzni, de majd eldönti, hogy mikor és hogyan” – hangsúlyozta a külügyminiszter, megjegyezve a Golán-fennsík – a délnyugat-szíriai terület 1967 óta Izrael által ellenőrzött része – fontosságát.
A Golán-fennsík izraeli megszállásának megszüntetése “prioritásaink között az első helyen áll” – hangsúlyozta Makded, hozzátéve, hogy “Szíria kész megfizetni az árát mindezen felszabadító műveleteknek”.