Belföld

Szijjártó: Közép-Európa lehet az új világgazdasági korszak egyik legnagyobb nyertese

Közép-Európa lehet az új világgazdasági korszak egyik legnagyobb nyertese a stabilitásnak, az észszerű gazdaságpolitikának és a nemzeti érdekre fókuszáló biztonságpolitikának köszönhetően – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a Lengyel–Magyar Üzleti Fórumon.

 A közlemény szerint a tárcavezető a két ország együttműködését méltatva elmondta, hogy leginkább a testvériség szóval jellemezhető ez a kapcsolat, amelynek szerinte nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van.

Nem szabad engedni, hogy Európában továbbra is lenézzenek, és úgy kezeljenek minket, mint akik kizárólag a haszonélvezői vagyunk az együttműködésnek

mondta Szijjártó Péter.

A külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a közösségi források előállításában a magyar és a lengyel emberek munkája is ugyanúgy benne van.

Kiemelte:

Közép-Európa sokat profitált abból, hogy a „józan észre alapította a politikáját”, és ennek nyomán a világ egyik legvonzóbb beruházási célterületévé vált az elmúlt években.

Megemlítette a munkát terhelő alacsony adókat, amelyeket a magyar kormány tovább szándékozik csökkenteni, valamint az állampolgárok biztonságának garantálását.

A miniszter tudatta, hogy amennyiben a visegrádi négyek egy államot alkotnának, akkor az lenne az EU második legnagyobb országa és a harmadik legnagyobb piaca, illetve a G20-ak közé tartozna.

Kiemelte, hogy

tavaly Németország kétszer akkora értékben kereskedett a V4-gyel, mint Franciaországgal.

Szijjártó Péter tudatta azt is, hogy a térségnek még le kell küzdenie bizonyos versenyhátrányait, például közös erővel gyorsvasút-hálózatot kell kiépítenie, és tovább kell fejlesztenie a közúti közlekedést. Szerinte emellett a Nyugat-Balkán mielőbbi integrációja is nagyban erősítené a versenyképességet.

A magyar–lengyel gazdasági kapcsolatok vonatkozásában kiemelte, hogy tavaly Lengyelország volt Magyarország negyedik legfontosabb kereskedelmi partnere, s a kereskedelmi forgalom értéke meghaladta a 10 milliárd eurót, ami a teljes magyar külkereskedelem mintegy 5 százalékát teszi ki.

Az idei év első nyolc hónapjában 22 százalékkal nőtt a kétoldalú kereskedelem értéke, elérve a 8 milliárd eurót, így idén minden bizonnyal meg fog dőlni ennek a rekordja.

A tárcavezető nyomatékosította:

a budapesti és a varsói kormány között nincs nyitott kérdés, s egyetértés van a legfontosabb európai ügyekben is.

Példaként hozta fel a nemzeti szuverenitás védelmét, illetve az erős tagállamokon alapuló erős Európai Unió koncepcióját.

Szijjártó Péter végezetül röviden kitért az energiaválság témájára is, és tudatta, hogy a közép-európai országok közös állásponton vannak az atomenergia fenntartható energiaforrásként való elismertetését illetően. Továbbá hozzátette, hogy a régió hamarosan teljesen átjárható lesz vertikális irányban a gázszállítások szempontjából, így Magyarország számára elérhetővé válnak a lengyelországi LNG-terminálok.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább