Külföld

Szexleckék hat-tíz éves kisdiákoknak, szemléltetésként női babával

Ausztriában botrány van…

Egy bécsi általános iskolában egy tanárnő hat-tíz éves kisdiákoknak magyarázta a nemi közösülést és szemléltetésként egy női babát használt. A „felvilágosítás” arra is kiterjedt, hogy a lányok használhatják az ujjaikat is szex közben. Néhány gyereket ez annyira felzaklatott, hogy tiltakozni próbált, az egyik fiú közölte a tanárnővel, hogy nem akarja ezt tovább hallgatni, de a pedagógus azt válaszolta, hogy muszáj.

Az érintett fiút az eset után ki is vették a szülei az iskolából, akik arról is beszámoltak a lapnak, hogy soha életében nem látták még ilyennek a gyereket, összeomlott. Pár nap múlva az iskolai „szexóra” újabb megdöbbentő következményével szembesültek a szülők. Az egyik osztálytárs vendégeskedett náluk, és mint máskor is, játszott a tízéves lányukkal, majd hirtelen le akarta húzni a nadrágját.

Egy másik beszámoló szerint a tanárnő arról is beszélt a gyerekeknek, hogy aki nem akar kisbabát, az használhat óvszert. „Ezzel az információval nem tudnak mit kezdeni a gyerekek, hiszen még túl fiatalok hozzá” – mondta idegesen az egyik apa.

„Ez megijeszti a gyerekeket, hibás módon közelítik meg a témát, mert megsértik a szemérmesség természetes határát. A szexuális nevelésnek mindig korosztálynak és a fejlettségnek megfelelőnek kell lennie. A hat vagy tízéves gyerekeket nem érdekli még a nemi aktus” – fejtette ki az osztrák lapnak Peter Stippl, a Pszichoterápiás Szövetség elnöke, teljesen elhibázottnak ítélte ezt afajta felvilágosítást.

A botránynak politikai következményei is lesznek: a Kurz-kormány gyorsan reagált a történtekre. Az Oktatási Minisztérium felülvizsgálja, hogy a jövőben mely egyesületeknek engedélyezzék a szexuális oktatást az iskolákban.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább