Belföld

Szex helyett fenyegette és kirabolta kuncsaftját egy prostituált

Abony melletti erdő…

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a prostituált internetes hirdetés útján találkozott a később kirabolt kuncsafttal. A találkozó Abonyban volt, ahol a sértett előre kifizette a nő által kért tízezer forintot. Ekkor figyelt fel az elkövető arra, hogy a férfinél még ezen kívül is nagyobb összegű készpénz van – írja az ügyészség.

Ezután a nő iránymutatása alapján egy Abony melletti erdőbe autóztak, ahol azonban a férfi által előre kifizetett együttlét mégsem történt meg. Helyette az elkövető megfenyegette azzal, ha nem adja át neki a nála lévő értékeit, akkor az erdőből már nem megy haza. Jelezte, hogy az erdőből kivezető egyetlen utat elzárta a „párja” barátaival és ha nem teljesíti a férfi a követelését, akkor megölik. Emellett az örömlány is elmondta neki, hogy nála is kés van és azzal már korábban is szúrt meg más férfit.

Mivel a férfi valóban látott az erdei út megjelölt szakaszán egy gépkocsit parkolni, a fenyegetést komolyan vette. Annak hatására átadta a nála lévő összes értéket, így többek között 380.000 forint készpénzt és egy okosórát is. A nő ezután kiugrott a kocsiból, majd beült a férfi által is észlelt közelben parkoló autóba és azzal elhajtottak.

A prostituált társát ugyan nem sikerült beazonosítani a nyomozás során, de a nő ellen rablás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább