„Magyarország a legfontosabb szövetségesünk Brüsszelben, az Európai Unión belüli döntéshozatal szintjein” – többek közt erről beszélt a hirado.hu-nak Nemanja Sztarovics, Szerbia európai integrációért felelős minisztere, akivel a Budapest Balkans Forum nevű eseményen.
Az interjúnkban többek közt szóba került, hogy
- Szerbia évtizedek óta vár az uniós tagságra, és ha csak rajtuk vagy Magyarországon múlna, már rég az Európai Unió tagjai lennének.
- A harmadik tárgyalási klaszter megnyitására már több mint négy éve várnak, és a technikai feltételeket teljesítették is hozzá – a uniós tagállamok azonban további, politikai jellegű elvárásokat fogalmaztak meg velük szemben.
- Ennek ellenére továbbra is elkötelezettek az uniós csatlakozás mellett, de nagyon szükségük lenne „néhány jó hírre Brüsszelből és némi bátorításra”.
- Az EU-csatlakozást illetően Magyarországot tartják a legfontosabb szövetségüknek.
- A Balkánon véleménye szerint stabil a biztonsági helyzet, de továbbra is vannak kihívások. A jó hír viszont a miniszter szerint az, hogy a 21. században – az előzővel ellentétben – a Balkán nem lesz a nagyhatalmi összecsapások színtere.
– Miként foglalná össze röviden Szerbia EU-csatlakozási stratégiáját, és mit gondol, hogy állnak a folyamatban jelenleg?
– Először is ki kell emelnem, hogy Szerbia már 2014-ben megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, és azóta már sokat elértünk a belső reformok terén. De sajnos az elmúlt négy évben a csatlakozási folyamatunk megakadt a politikai körülmények és bizonyos tagállamok politikai elvárásai miatt, amelyek gyakorlatilag felülírják az érdemalapú megközelítést. Mindemellett a harmadik tárgyalási klaszter megnyitásánál egyfajta patthelyzetbe is kerültünk, de ez a helyzet nem gátolt minket abban, hogy folytassuk a belső reformjainkat [mivel az uniós tagállamok további, politikai jellegű feltételeket szabtak a szerbekkel szemben ehhez – a szerk]. Keményen dolgozunk azon, hogy teljesítsük az összes csatlakozás előtti feltételt, megnyissuk az összes klasztert, és teljesítsük a jogállamiság területén előírt átmeneti kritériumokat. És azon, hogy ha ezt a patthelyzetet egyszer sikerül megkerülni vagy leküzdeni, akkor valóban beindíthassuk a folyamatot és gyorsított módon folytathassuk az európai uniós integrációnkat.
– Ennek fényében, valamint a múltra való tekintettel – mivel, ahogy mondta is, Szerbia csatlakozási folyamata már évtizedek óta tart –, mit gondol, mikorra válhat Szerbia az EU teljes jogú tagjává? Évek kellenek hozzá, vagy évtizedek? Van esetleg valamilyen céldátum?
– Ha csak rajtunk, illetve az olyan barátainkon és szomszédainkon múlna, mint például Magyarország, akkor már régóta az Európai Unió tagjai lennénk. Az elmondottakat szem előtt tartva azonban nem tudok jóslatokba bocsátkozni, nincs előttem a kristálygömb. De szerintem itt az ideje annak, hogy valóban felgyorsítsuk a nyugat-balkáni országok csatlakozását most, több mint 20 évvel a szaloniki csúcstalálkozó után [az Európai Unió és Nyugat-Balkán országai közti meghatározó csúcstalálkozót 2003. június 21-én rendezték meg a görög városban – a szerk.]. Mi mindent megteszünk a magunk részéről, minden lehetőséget megragadunk, ami csak adódik. És az szerintem többé-kevésbé reális elvárás, hogy néhány éven belül jelentős előrelépés történjen.
– Említette a klasztereket: ezzel kapcsolatban azt szeretném kérdezni, hogy mely klaszterek jelentik a legnagyobb kihívást Szerbia számára, vagy mely szakterületek? Hol a legnehezebb megfelelni az EU követelményeinek?
– Kiemelhetünk bizonyos területeket, mint például a környezetvédelem vagy a mezőgazdaság és így tovább. De valójában nem ezek jelentik a problémát. Ami a kulcsfontosságú jogszabályok technikai kiigazítását illeti, már nagyon sok mindent elértünk, ezt az Európai Bizottság objektív jelentései is elismerik. A csatlakozási folyamatot most egy politikai probléma gátolja: az Európai Bizottság – értékelve előrehaladásunkat és reformjainkat – már négy éve a harmadik klaszter megnyitását javasolja, de hiányzik hozzá a 27 tagállam egyhangú politikai konszenzusa. Tehát még ebben a helyzetben is, amikor már minden technikai kritériumot teljesítettünk, minden követelményt teljesítettünk, politikai akadályokkal szembesülünk.
– Mi lenne a megoldás ön szerint erre a problémára?
– Nos, sokat tárgyalunk az új tagállamokkal, és a hagyományos barátainkkal és szövetségeseinkkel is – beleértve Magyarországot is –, de nemcsak velük. Görögországgal, Ciprussal, Romániával, Szlovákiával, Csehországgal, Ausztriával, Olaszországgal. De azt is megemlíthetem, hogy tavaly óta nagyon erős támogatást kapunk Franciaországtól, amely az egyik legfontosabb tagállam. És úgy látom, hogy hónapról hónapra, évről évre bővül a tagállamok között a Szerbiát támogatók köre.
– Röviden utalt már erre, de azért megkérdezem külön is: milyen visszajelzéseket kapnak általában Brüsszelből, Strasbourgból vagy az európai fővárosokból? Mit kommunikálnak ők Szerbia felé?
– Az biztos, hogy nem mindenhol ugyanazt mondják. Természetesen a legfontosabb partnerünk az Európai Bizottság, és azt kell mondjam, hogy nagyon jó, nagyon konstruktív együttműködésünk van az Európai Bizottság összes érintett főigazgatójával. Ők dolgoznak a csatlakozási folyamatunk felgyorsításán és lebonyolításán, az utolsó szó joga azonban a fővárosokat illeti meg. És sajnos bizonyos EU-tagállamok fővárosaiból olyan politikai elvárásokkal szembesülünk, amelyek nem kapcsolódnak a csatlakozási kritériumokhoz és ahhoz, amiről – az erre vonatkozó dokumentumok szerint – a csatlakozási tárgyalásoknak szólnia kellene.
