Ana Brnabics szerb kormányfő nyilatkozott a Szerbiai Rádió és Televíziónak.
Mint azt elmondta, több pilóta nélküli drón is megjelent a katonai biztonsági zónában, amikkel kapcsolatban senki se lepődjön meg, ha lőni fognak.
Leszögezte; “Minden ország ezt tenné hasonló helyzetben.”
A szerb kormányfő nem fejtette ki, hogy mely országnak a drónjait azonosították, de azt elmondta, hogy a pilóta nélküli drónok a biztonsági zónában két szerb kaszárnyát figyeltek meg.
A hadsereg terveivel kapcsolatban Brnabics leszögezte, hogy a fő feladatuk most megőrizni a békét és a biztonságot.
Kifejtette, „ez ebben a pillanatban nehéz, mert vannak emberek, akik nem gondolkodnak racionálisan, és minden helyzetet kihasználnak, hogy destabilizálják a helyzetet és veszélyeztessék a biztonságot, nemcsak ezen a vidéken, hanem az egész Balkánon”.