Belföld

Szentkirályi Alexandra: Újabb támogatás segíti a pályakezdő fiatalokat

A pályakezdő fiatalok sokszor szembesülnek azzal a problémával, hogy munkatapasztalat nélkül nehezen érvényesülhetnek.

A kormány a sikeres munkahelyteremtési program új elemével ezt a problémát kívánja orvosolni úgy, hogy fedezi a tapasztalat megszerzésének költségét
– írta bejegyzésében Szentkirályi Alexandra.

 

A munkaadók 2021. november 1-jétől, legfeljebb 9 hónapon át – ebből három hónapon keresztül fedezhetik a tapasztalatszerzés költségeit, további fél éven keresztül igényelhetik a Vállalkozások munkaerő-támogatását – kaphatnak támogatást azon 30 év alatti fiatal alkalmazottak után, akik 2011 óta iskolarendszerben vagy felnőttképzésben szakképesítést vagy felsőfokú végzettséget szereztek

–ismertette a kormányszóvivő.

A bejegyzés szerint a programmal 31 ezer álláskereső fiatal elhelyezkedését tudjuk segíteni. A kérelmek elbírálása már folyamatban van: eddig több mint 25 ezer fiatal számára vált könnyebbé a munkahelyszerzés, így újabb lépéssel kerülnek közelebb az önálló élet elkezdéséhez.

„A program bővítésével a munkaadókat ösztönözzük, ami által esélyt adhatnak a szakmai képzettséggel rendelkező fiataloknak.”

„A cél természetesen az, hogy a támogatási időt követően is a vállalkozásoknál maradjanak. Ehhez a tehetségüket, felkészültségüket, szorgalmukat kell bizonyítaniuk” – zárta sorait Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább