Belföld

Szél Bernadett: Hova lett a pénz?

Hova lett a pénz?? A kormány 2014 és 2020 között a piaci árnál drágábban adta a gázt a magyar lakosságnak, de hogy mennyit keresett ezen az állam, és mire költötte a kormány az akár százmilliárdos nagyságrendű extraprofitot, most jött a levél: nem árulja el az illetékes minisztérium.

🖋 Rákérdeztem ugyanis az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál, hogy hova lett a pénz, de tagadni azt tudnak, állításuk szerint “nem minősülnek adatkezelőnek”. Mégis hol keressük a pénzt, a propagandaminisztériumban?!

‼️Én civil és iparági szakértőkkel együtt éveken át visszatérően figyelmeztettem a kormányt arra, hogy az olcsó gázárak korszakában az energiahatékonysági fordulatot támogató és a legalacsonyabb jövedelműeket megsegítő alapot kell képezni arra gondolva, hogy később az árszint jelentősen megemelkedhet. Ez az előrelátó lépés elmaradt, és most az Orbán-kabinet úgy áll a részben általa is létrehozott energiaválságban, mint aki nem tudott és nem tehet semmiről.

🏘 Nem mellesleg: az úgynevezett rezsicsökkentés eleve nem terjedt ki arra a jellemzően kis keresetű 300 ezer háztartásra, ahol vezetékes energiahordozó híján fával és szénnel fűtenek. Most is ők vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen a szilárd energiahordozók töretlenül drágulnak, a fa 5 év alatt 40 százalékkal drágult, miközben Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István az adónkból támogatott olcsó energiával fűt és világít.

❌ Azt természetesen nem fogadom el, hogy a kormány nem hajlandó megmondani, hova tette az energiaár-manipulációval keresett pénzt. Az eltitkolt adatokat meg fogom szerezni, és nyilvánosságra fogom hozni, ebben biztosak lehetnek.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább