Belföld

Szanyi kapitány robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról

Csütörtökön látott napvilágot: Gyurcsány Ferenc távozik a Demokratikus Koalíció (DK) éléről, teljesen visszavonul a politikai élettől, és nem mellékesen elválik Dobrev Klárától. Azóta már több elemző megszólalt a témában, számos vélemény hangzott el. Voltak olyanok, akik a DK végét jósolták, azonban többségben volt az az álláspont, ami a párt erősödését prognosztizálta Gyurcsány visszavonulásával.

Ugyanakkor volt egy megszólalás, ami érdekes megvilágításba helyezte Gyurcsány meglepő lemondását. Szanyi Tibor, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alapítója a Híradó.hu-nak a következőket mondta:

„Ez igazából egy 2006 szeptembere óta várható döntés volt, csak kicsit túlhordta magát az élet – ezért volt váratlan ez a lemondás. (…) Ha szabad zenei hasonlattal élnem, azt mondanám, hogy Gyurcsány egy öreg rocker, az a típus, aki ki tíz-tizenöt búcsúkoncertet ad húsz éven át. Tehát én azt gondolom, hogy ezzel nem biztos, hogy vége van a történetnek.”

Meglepő vélemény, szó se róla.

Az élet meg fogja válaszolni azt a kérdést, hogy feltehetően Dobrev Klára vezetésével mire megy a DK. Mindenesetre azt leszögezhetjük, hogy Szanyi Tibor sokat látott, ravasz politikus, érdemes figyelni a szavaira.

Ráadásul úgy tartja a mondás, hogy nem zörög a haraszt, ha szél nem fújja.

Forrás: Magyar Nemzet, Csépányi Balázs.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább