Belföld

Szanyi: Gyurcsány, Dobrev, Orbán sehol nem lennének a Kádár-korszak igazságai nélkül

Szanyi Tibor Kádár-tervet ígér

Az ISZOMM politikusa szerint Gyurcsány, Dobrev vagy Orbán Viktor „sehol nem lenne a Kádár-korszak igazságai nélkül”.
Szanyi Tibor, az ISZOMM alapítója az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt arról, hogy pártja hamarosan nyilvánosságra hozza programját, amelyet a műsorban „Kádár-tervnek” nevezett. Arra a kérdésre, hogy ennyi kádárista van-e a pártban, Szanyi úgy felelt, hogy a Kádár-korszak „volt az egyetlen tartalmasabb, hosszabb időszak, amikor a nép szemmel láthatólag nemhogy egyről kettőre, de egyről nagyon sokra jutott szociális értelemben”.
Szanyi a műsorban úgy fogalmazott, ennek a korszaknak köszönhetően többek között felvirágzott az „ezredéven át ütött” magyar vidék.

Hozzátette azt is, hogy a mostani celebek, Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Orbán Viktor sehol nem lennének a Kádár-korszak igazságai nélkül”.

Szanyi Tibor arra a felvetésre, miszerint a Kádár-korszak tömeggyilkossággal kezdődött, és gazdasági összeomlással végződött, kitérő választ adott és elmondta: „modern, előremutató” szocializmusban gondolkodnak.

Forrás: Mandiner

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább