Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország biztonságát meg kell erősíteni

A honvédelmi miniszter szombaton Budapesten, az altisztavatáson szólalt fel, ahol a haderő készenléti erejének növeléséről, és Magyarország biztonságának megerősítéséről beszélt.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf felidézte, hogy a héten elrendelte a haderő készenlétének növelését. A Hősök terén szombaton esküt tett több mint négyszáz altisztnek azt mondta: ebben rájuk is számít, nekik is kulcsszerepük lesz a megújuló, magabiztos, jól kiképzett és felszerelt, jól szervezett és ütőképes Magyar Honvédség megerősítésében. Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka a katonákhoz szólva felhívta a figyelmet, hogy olyan korban lépnek a Magyar Honvédség altiszti állományába, amikor a feladatok nőnek.

„A Magyar Honvédség történelmi helyzetben van, hiszen a szomszédban háború van. Ez pedig egész Európában ráirányította a figyelmet arra, hogy milyen fontos a biztonság, a védelem” – emelte ki.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább