Belföld

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Fel kell gyorsítani a haderőfejlesztést

A haderőfejlesztés felgyorsításáról beszélt hétfőn Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájában a honvédelmi miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a miniszteri zászlószalag-adományozással egybekötött harckocsizó fegyvernemi napon kiemelte, hogy

„a kormány haderőfejlesztési programjának köszönhetően több helyszínen nagyszabású épületfelújítási és más infrastrukturális fejlesztések folynak, így a tatai laktanyában is.”

A jelenlegi helyzetre tekintettel Magyarországnak fel kell gyorsítania a haderőfejlesztést. A kormány által létrehozott honvédelmi alap lehetővé teszi, hogy a háborús infláció és a globális gazdasági nehézségek ellenére az eddiginél erőteljesebben folytatódjon az erre vonatkozó program – hangoztatta a politikus.

Elmondta, hogy 44 új Leopard 2A7 harckocsi kerül Tatára, az első jármű érkezése 2023 júniusában várható; a továbbiak szállítása 2023 és 2025 között valósulhat meg.

Hozzátette, hogy a régóta várt 24 PzH 2000 önjáró löveg első darabjai már az idén megérkeznek. – Ezzel pedig végre helyreállítjuk a baloldali kormány alatt, 2004-ben felszámolt egyik legfontosabb szárazföldi fegyvernemi képességet – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

Hangsúlyozta, egy modern hadsereg elképzelhetetlen erős, ütőképes páncélos erő nélkül. – A helyes haderőszerkezetben a harckocsizó és a gépesített elemek nélkülözhetetlen tényezők a sikerhez – fűzte hozzá.

A miniszter szerint a technikai fejlesztések önmagukban nem sokat érnek, kellenek hozzájuk a jól felkészült, kiképzett és megbecsült katonák. – A kormány fontosnak tartja, hogy a katonák szolgálatát, elkötelezettségét anyagi juttatással is honorálja, ezért döntött kimagasló arányú illetményemelésről, amely az elmúlt évtizedek legkomolyabb bérfejlesztése – jelezte.

A honvédelmi miniszter kitért arra, hogy a háború soha nem lehet célunk, a megelőzésre kell koncentrálnunk.

Egyelőre nem látható az orosz–ukrán háború vége, az általa okozott gazdasági válság pedig begyűrűzik a mindennapjainkba – mondta, hozzátéve: meg kell erősíteni az ország biztonságát, mert a békéhez erő kell.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább