Belföld

Szabó Tímea bepereli Ganspergert

A Karácsony-párt társelnöke valóban dolgozott már Kabulban, ugyanakkor aláhúzta: New Yorkban sosem, és beperli Ganspergert.
Mint azt megírtuk, újabb felvétellel jelentkezett az Anonymus-álarcos alak csütörtökön. A hanganyagon Gansperger Gyula többek között arról beszél: Bajnai lehet a rendszernek a tetején, amelynek segítségével külföldi üzleti körök szeretnék ismét hatalomra segíteni az ellenzéket Magyarországon, de szóba hozza Szabó Tímeát is.

Mint fogalmaz: „Most vannak ugye ezek a külföldön kiképzett figurák, mint a Szabó Tímea a CIA-nak dolgozott kint Kabulban. (…) K***a kemény a csaj, de ezért. (…) Ő kint dolgozott New Yorkban is, meg Kabulban is.”

A baloldali képviselő a felvételre hivatalos Facebook-oldalán reagált. A Karácsony-párt társelnöke az „idétlenkedésnek” nevezett CIA-s résszel kapcsolatban úgy fogalmaz: „legalább volt annyi eszetek, hogy csak utaltatok erre a kreténségre, nem mondtátok ki nyíltan, hiszen tudtátok: ha megteszitek, azonnal feljelentelek titeket”.

Leszögezte ugyanakkor bejegyzésében: Gansperger Gyulát beperli rágalmazásért. Mint fogalmazott: „ahhoz képest, hogy 12 éve nyomjátok azt a mantrát, hogy én ügynök vagyok, valahogy a nagy leleplezés valahogy mindig elmaradt”.

A politikus a felvételen említet „kabuli és amerikai éveiről szólva” hozzátette,

“valóban „dolgozott már Kabulban és még a Harvard Egyetemen is”, ugyanakkor Szabó Tímea aláhúzta: „hadd áruljam el, hogy például New Yorkban sosem éltem vagy dolgoztam”.

„Nekünk nincs mit titkolnunk”.

Hasonlóan Karácsony Gergely Városházát érintő védekezéséhez, Szabó Tímea is elmondta: szerinte „nincs mit titkolniuk”, mint fogalmazott: „mi becsülettel politizálunk egy tisztességes és szolidáris országért!”

Forrás: Mandiner

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább