Kiemelt Külföld

Svédország: hamarosan még több autót gyújtunk fel, mondta a migráns

Egy kerekesszékes nő felgyújtott autójáról forgatott a tv stáb…

Ba***tok meg a tévét, hamarosan még több autót gyújtunk fel”, mondta a migráns a TV-stábnak, akik egy mozgássérült nő felgyújtott autójáról forgattak – írta meg a Magyar Nemzet a V4NA hírügynökségre hivatkozva.

Múlt héten, május 16-án késő este, egy a rendőrség szerint összehangolt zavargás során több mint 20 autót gyújtottak fel a migránsok a svédországi Eskiltsuna városában. A tűzoltóknak és a rendőrségnek viszont nem volt kapacitása arra, hogy minden egyes tűzhöz egyszerre érkezzen ki. A rendőrség parancsnoka szerint, a valódi hívások mellett elterelő segélyhívások is érkeztek a központba, annak érdekében, hogy lefoglalják a rendőrség teljes állományát.

A tűzesetek kapcsán a rendőrség szóvivője Thomas Agnevik azt közölte, hogy három embert tartóztattak le, de a megalapozott gyanú ellenére elengedték őket. Mindhárom férfi a 2000-es években született, és már szerepelnek a rendőrség nyilvántartásában.
A zavargások valószínűsíthetően azért robbant ki, mert egy héttel korábban a város egyik legkeresettebb bűnözőjét letartóztatták a hatóságok, gyilkossági kísérlet és lövöldözéshez kapcsolódó súlyos testi sértés vádjával.

A kerekesszékes nő Leila Airissalo Heikkilä autóját is felgyújtották az ominózus estén. Ezért, a hölgy interjút adott egy tévés stábnak, amit két migráns szakított félbe, és megfenyegették az embereket, hogy még több autót gyújtanak majd fel.
A fogyatékkal élő nő lánya, a Wanted svéd hírműsornak azt nyilatkozta, hogy, az emberek azt gondolják, hogy az anyám ingyen kap autót mert mozgássérült. De nem, ugyanúgy vásárolja azt mint mindenki, és most a nyugdíjából kell újat vennie.”

A stáb egyik munkatársa, aki a helyszínen volt, de csak név nélkül volt hajlandó nyilatkozni, azt mondta, a két férfi először a csak a háttérben állt, miközben az interjú zajlott. A műsor megzavarása csupán egy erőfitogtatás volt.”

A svédországi településen három olyan terület is van, amelyeket a hatóságok kiszolgáltatott területekként tartanak számon. A városban elítélt emberek 40 százaléka él ezeken a területeken. A bűnözés ezeken a területeken magas a város többi negyedéhez képest, de a területen sokkal nehezebb a bűncselekményeket kivizsgálni, mivel senki sem tanúskodik a rendőrségnek.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább