Svédországban az elítélt nemi erőszakolók között az első és második generációs bevándorlók vannak többségben. Ezt mutatja a Lund Egyetem kutatóinak új tanulmánya.
A kutatók, köztük Ardavan Khoshnood, a Forensic Sciences Research folyóiratban megjelent „Svédországi nemi erőszak elkövetői – osztályelemzés” című cikkben mutatják be eredményeiket.
A kutatók 3039 nemi erőszakért elítélt személy adatait tanulmányozták. Ebben benne volt minden olyan személy, akit nemi erőszak vagy annak kísérlete miatt elítéltek 2000 és 2015 között, és akik 15 és 60 év közöttiek voltak.
Az eredmények többek között azt mutatják, hogy az erőszakoskodók többsége első vagy második generációs bevándorlók voltak (59,3 százalék). Az erőszakoskodók 40,7 százaléka volt tehát csak az aki Svédországban született, svéd származású szülőktől.
Az elkövetők 47,8 százaléka külföldön született. Ezen bevándorlók közül a Közép-Kelet / Észak-Afrika volt a leggyakoribb születési régió (34,5 százalék), majd Afrika többi része (19,1 százalék) és Kelet-Európa (15 százalék) következett.