Külföld

Svédország: A „migránspárt” a szavazatok 30%-át szerezte meg a külvárosokban

A svédországi választásokon meglepő sikert ért el egy kis párt a jobboldal-baloldal közötti nagy verseny árnyékában: a „Nyans” migránspárt Stockholm és Malmö külvárosában a szavazatok 30 százalékát szerezte meg.

Míg a jobbközép koalíció jelenleg hajszálvékony előnnyel vezet Svédországban a választások utáni szavazatszámlálásban, egy kis párt érdekes eredményeket ért el a nagyvárosokban. A „Nyans” migránspárt, kiugróan magas választási sikereket produkált néhány problémás területen, Malmöben és Stockholmban . Bár Nyans „csak” valamivel több mint négy százalék körül van, az olyan körzetekben, mint a „Rosengard”, a szavazásra jogosultak több mint 30 százaléka rájuk szavazott.

A párt választási programjában főként a muszlimok és a migránsok jogaiért kampányol. Különösen az úgynevezett „multikulti körzetekben” folytatott erősebb kampányt az arab és észak-afrikai régióból érkező migránsok szavazataiért.

A közösségi médiában terjed egy videó, amelyen a párt támogatói láthatók egy svéd nagyvárosban. Az osztrák baloldal egykori politikusa, Efgani Dönmez a Twitteren azt írta: „Aki azt kérdezi, miért erősödött meg ennyire a jobboldali tábor Svédországban, itt van a magyarázat. Valószínűleg, egy külföldiek pártja kerül be a malmői parlamentbe. A felvételeken a választók láthatók. Nincs mit hozzászólni ehhez.”

A német nyelvű mellett törökül is olvasható a bejegyzés, ahol egy török politikus a törökországi Zafer Partis jobboldali pártra való szavazásra buzdít, akik programjában ott van, hogy az arab migránsok hagyják el Törökországot, és ne fogadjanak el további szíriai, iraki és afgán menedékkérelmeket, mindezt a svédországi migránspárt eredményének örülő szavazóik videójával erősítve.

 

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább