Kivételes, példátlan mértékű külső támogatás érkezik Magyarországra
– mondta a Szabad Európának Surányi György. Szerinte ennek ellenére a magyar gazdaság teljesítménye 2010 és 2020 között nem nevezhető kiemelkedőnek, a gazdasági növekedés éves átlaga ebben az évtizedben nem érte el a három százalékot sem.
NEM NYOLCVANSZÁZALÉKOS A GDP ARÁNYÁBAN AZ ADÓSSÁGRÁTÁNK, HANEM KILENCVEN-KILENCVENÖT SZÁZALÉK.
Surányi szerint az elmúlt évek nyeresége után idén biztosan veszteséges lesz a jegybank működése, ez jelentős részben abból fog keletkezni az MNB-nél, hogy kifejezetten téves monetáris politikai döntéseket hozott. Olyan fix kamatozású kölcsönök tömegébe ült bele a jegybank, mint például a növekedési hitel, ahol az eszközoldalon nulla vagy nagyon alacsony kamatozású eszközök vannak, forrásoldalon viszont egyre magasabb kamatot kell kifizetni.
A közgazdász szerint a 7,4%-os novemberi inflációból 2-2,5 százalékot külső hatások magyaráznak. A kormány és a jegybank előszeretettel csak a külső hatásoknak és a pandémiának tulajdonítja az inflációt. Pedig a fogyasztói árak emelkedési üteme már a járvány előtt, 2020 januárjában 4,7 százalékot tett ki.
Teljesen egyértelmű, hogy kétharmad arányban belföldi okai vannak a megugró inflációnak
– hangsúlyozza.
Eközben szerinte a monetáris politika is egyértelműen az inflációt fűti, mert hagyta a forint árfolyamának leértékelődését. Egy kis, nyitott gazdaságban ha leértékelődik a forint árfolyama, az az inflációt erősíti. A jelenlegi benzinárak nagyjából ötven forinttal lehetnének olcsóbbak, ha a forint nem 365–368 körül mozogna az euróval szemben, hanem normális, 330–340 közötti sávban lenne – emeli ki Surányi.
Januártól lesz két-három hónap, amikor a kormány egészen példátlan pénzszórása miatt ideiglenesen úgy fogják érezni a magyarok, hogy jobbá válik a helyzetük. Majd keserűen fognak ébredni, mert ennek hatására az infláció még magasabbra fog menni – vélekedik Surányi György.
Forrás: Portfolio,
