A ferencvárosi vezetés első embere Orosz Pál vezérigazgató társaságában válaszolt a szurkolók kérdéseire (amiket az Ulloi129 ITT kronológiailag le is jegyzett.) Így derült ki, hogy a mali válogatott meccsén kidőlő Adame Traore várhatóan nyolc hétig nem áll a szakmai stáb rendelkezésére. Azaz Dejan Stankovic az első három – a Csukaricski és a Genk elleni hazai, illetve a firenzei csoportmeccsen – biztosan nélkülözni kényszerül a támadót.
És ha már Stankovic. Kubatov ismét elismerte, nehéz döntést hoztak, amikor nem Máté Csabát erősítették meg a pozíciójában.
Azt is elmesélte, hogy a szerb szakvezető tisztában is van ezzel. „Elmentünk egyik este vacsorázni és tett nekem egy esküt, és ott bevallom, nagyon meghatódtam. Azt mondta, pontosan tudja, milyen nehéz döntés volt egy tíz meccsből kilencet megnyerő edzőt elküldeni, ezt a bizalmat meg fogja hálálni az utolsó véréig” – áll a Fradi tudósításában.
Lehetetlen helyzetként említette, ha Máté mint eddig vezetőedző a stáb tagja maradt volna, hiszen az mindkét fél részére kellemetlenséget okozhat. Leszögezte, egyelőre nem találták meg a pozícióját, de úgy érzi, kelendő edző lesz.
A Ferencvárosi TC menetrendje a Konferencia-liga F csoportjában:
1. forduló: Ferencváros–Csukaricski szeptember 21. 18:45
2. forduló: Fiorentina–Ferencváros október 5. 21:00
3. forduló: Genk–Ferencváros október 26. 21:00
4. forduló: Ferencváros–Genk november 9. 18:45
5. forduló: Csukaricski–Ferencváros november 30. 21:00
6. forduló: Ferencváros–Fiorentina december 14. 18:45
Forrás: M4Sport,