Külföld

Súlyos gondokat okozna a német gazdaságnak az orosz gáz hiánya

Az ukrajnai háború miatt esetleg kialakuló akut gázhiány súlyos következményekkel járna a lakosságra nézve a német szövetségi hálózati felügyelet, a Bundesnetzagentur szerint. Sajnos nem zárható ki teljesen, hogy olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek súlyos következményekkel járnak a vállalatokra, a munkahelyekre, az értékláncokra, az ellátási láncokra, egész régiókra nézve – mondta Klaus Müller, a Bundesnetzagentur elnöke kedden a Handelsblattnak adott interjúban.
Müller arra szólított fel minden gázfogyasztót, hogy már ma takarékoskodjanak a gázzal, hogy ne terheljék a tárolók töltöttségi szintjét. Véleménye szerint e téren még sok tennivaló lenne. Mindannyian túl sokáig túlságosan figyelmetlenek voltunk – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a hálózati ügynökség teljes mértékben a gázhiány megelőzésére összpontosítja erőfeszítéseit. Nem akarjuk, hogy a gázveszélyhelyzeti terv harmadik szakaszát is ki kelljen hirdetni – mondta, hozzátéve: a harmadik fázisban már a különböző ágazatokkal folytatott intenzív tárgyalásokkal kell kideríteni, hol vannak megtakarítási lehetőségek.

A Bundesnetzagentur átfogó felmérést tervez az ipari gázfogyasztásról, hogy gázhiány esetén dönteni tudjon a leállásokról. Valószínűleg májusban kezdjük el a kétezer-ötszáz legnagyobb gázfogyasztó felmérését – mondta Müller a Handelsblattnak. A hatóságnak ehhez naprakész betekintésre lesz szüksége a gázfogyasztásról. Ennek köszönhetően olyan adatokra teszünk szert, amelyek lehetővé teszik számunkra a dinamikus reagálást – fogalmazott Klaus Müller, hangsúlyozva, hogy alapvető fontosságú az adatok egységes módon történő összegyűjtése és szabványosított feldolgozása.

A hatóság vezetője elutasította azt a követelést, hogy még az akut gázhiány bekövetkezése előtt határozzák meg a leállítási sorrendet. A kötelező leállási lista abszurd ötlet, mert nem veszi figyelembe az események dinamikáját – mondta. Szerinte egyelőre arra kell helyezni a hangsúlyt, hogy önkéntes alapon ki legyen használva minden kiaknázható lehetőség a fogyasztás csökkentésére, a kényszerforgatókönyv életbe léptetésének megelőzése érdekében.

(MTI)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább