Belföld

Sulyok Tamás: az erős Közép-Európa egész Európának érdeke

Az erős Közép-Európa nemcsak egy regionális érdek, hanem egész Európának is érdeke – jelentette ki Sulyok Tamás köztársasági elnök kedden Varsóban, a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozója alkalmából rendezett üzleti fórumon.

Sulyok Tamás részt vett a kelet-közép-európai uniós államok tíz vezetőjével rendezett pódiumbeszélgetésen, és ezt követően a közmédiának elmondta: a Három Tenger Kezdeményezés kulcsszerepet játszik a közép-európai együttműködésben, Magyarország ezért elkötelezett a kezdeményezés mellett.

A köztársasági elnök úgy ítélte meg: a Kelet és a Nyugat közötti együttműködésben a „híd és a cement” szerepet egyértelműen Közép-Európa, ezen belül Magyarország tölti be.

Az üzleti fórumon mondott beszédében Sulyok Tamás felidézte: Magyarország az elsők között, 2024 őszén csatlakozott a Három Tenger Kezdeményezés keretében működő innovációs alaphoz. Kiemelte: Magyarország elkötelezett a növekedésorientált vállalkozások támogatásában, célja egy stabil piaci alapú infrastruktúra létrehozása, amely megkönnyíti a legjobb piaci gyakorlatok megvalósítását.

A közelmúlt geopolitikai kihívásai rávilágítottak arra, hogy a nemzetközi együttműködés és a regionális fejlesztések nélkül az energiaellátás biztonsága nem valósítható meg hosszú távon – szögezte le Sulyok Tamás. Hozzátette: Magyarország olyan irányokból biztosított hozzáférést az energiaforrásokhoz, amelyek a regionális energiaellátás biztonságához is hozzájárulnak. Rámutatott: folyamatban vannak a szlovén-magyar gázvezeték építésének előkészületei, melynek eredményeként Magyarország valamennyi szomszédos országgal összeköti gázszállítási hálózatát.

Figyelemre méltó eredménynek nevezte a Szlovéniát és Magyarországot összekötő nagyfeszültségű távvezetéket, valamint a zöldenergia-projekteket is.

A közlekedési hálózatok fejlesztéséről szólva az államfő kiemelte a Via Carpatia közlekedési folyosót, rámutatva: Magyarország az első állam, amelynek területén már elkészült a projekt nemzeti szakasza.

Andrzej Duda lengyel elnök az üzleti fórumon úgy ítélte meg: a tömörülés tízéves fennállása során „fejlődött a térség víziója”, a tagállamok „határozottabbá, magabiztosabbá és felkészültebbé váltak a közös érdekek megfogalmazására”.

Megköszönte az Egyesült Államoknak, amely a tömörülés stratégiai partnere, hogy erőfeszítéseket tesz a csoportosulás erősítése érdekében. Aláhúzta: az amerikai fél érdeklődéséről tanúskodik, hogy a keddi varsói csúcstalálkozón részt vesz Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter is.

A fő térségbeli infrastrukturális projekteknek Andrzej Duda a Via Carpatia mellett a Via Baltica közúti folyosót, a Rail Baltica vasúti folyosót, a balti-tengeri és adriai LNG-kikötőket és a gázszállítási összeköttetéseket sorolta.

A Három Tenger Kezdeményezésnek jelenleg 13 európai uniós (EU) ország a tagja. Stratégiai partnere az Egyesült Államok, Japán, Németország és az Európai Bizottság, és Andrzej Duda hétfői bejelentése szerint a varsói csúcstalálkozón Törökország és Spanyolország is stratégiai partnerré válik. Társult államként jelenleg két EU-tagjelölt állam, Ukrajna és Moldova vesznek részt a tömörülésben, a csúcstalálkozón Montenegró és Albánia csatlakozik hozzájuk.

A csúcstalálkozón 12 ország elnöke és összesen mintegy húsz küldöttség vesz részt. A találkozó plenáris ülését kedd délután szervezik a varsói várban.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább