Az író szerint függetlenül attól, hogy valaki hívő vagy sem, ez a millió felé ágazott világvallás az egész európai és nyugati világ alapja volt. Hozzáteszi, hogy bár a katolikus egyház egyszerre szellemi, lelki és világi intézmény, a politikai kereszténység és a hitbéli kereszténység nem ugyanaz.
Spiró szerint nem kérdés, hogy kit nevezhetünk kereszténynek, hiszen ezt Pál apostol pontosan meghatározta: „keresztény az, aki hisz abban, hogy Jézus Krisztus eljött, megölték és feltámadt”.
Az író szerint az ember antropológiai értelemben vallásos vadállat.
Ő ugyan nem hívő, de arra a következtetésre jutott, hogy az ember nincs meg vallás és hit nélkül. Úgy véli, minden hit alapja a halálfélelem, az egyén rettegése a haláltól.
Az író úgy véli, a katolikus egyház nem nevezhető jobboldalinak. Bár szerinte az egyházak egyetemessége az elmúlt kétszáz évben jelentősen sérült, ennek ellenére feladatuknak tartaná, hogy a felvilágosodás óta létrejött vallásos jellegű nacionalizmusokat kibékítsék egymással. De úgy látja, ebben az egyházak nem teljesítettek jól, és erősen hajlanak arra, hogy nemzeti egyházakká alakuljanak.
Emlékeztetett, hogy a Bibliában is leírták az egyistenhitek rokonságát. A keresztény egyház zsidó csoportosulásként kezdte, a muszlim vallás pedig mindkét vallásból merít. Spiró szerint,
pár száz év múlva elérjük a bevándorlásnak azt a fokát, amikor az iszlám hitbélileg és szellemileg keveredni fog a kereszténységgel.
Ettől a legtöbb hívő fél, pedig ez előbb utóbb be fog következni, hiszen a vallás gyökerei hasonlók és a struktúrája ugyanúgy az egyistenhit – áll a Klubrádió oldalán.