Simon Song: Egy halvány felvillanása a normalitásnak a bolondok földjéről 🥲
A 17 éves Kyle Rittenhouse tavaly augusztusban a Wisconsin állambeli Kenoshaban kitört (leginkább BLM által tüzelt) zavargások idején az utcán volt kint, egy helyi autókereskedést őrzött a „békés tüntetőktől” (értsd: fosztogató vandálok) és orvosi segítséget nyújtott a békés tüntetők által megsebesített embereknek.
Az éjszaka folyamán egy csoport rátámadt, az életére tört (az egyik támadója egy maroklőfegyverrel) amikor is Kyle a nála lévő, engedéllyel viselt, legálisan beszerzett gépkarabélyból önvédelemből tüzet nyitott. Két támadó (az egyikük egy korábban pedofil bűncselekményekkel összefüggésbe hozott ember volt) halálos sebesülést szenvedett, egy harmadik pedig maradandót.
Rittenhouse másnap önként feladta magát a rendőrségen, részletesen elmesélve a történteket.
Egy normális világban, aki másoknak nyújt orvosi segítséget egy anarchista zavargás idején és mások tulajdonát védelmezi, azt az ilyen egyértelműen önvédelmi esetekben rögtön felmentik. Ezzel szemben Rittenhouset a balos média és hatalmi hálózat rögtön bűnbaknak kiáltotta ki, ezzel elterelve a figyelmet arról, hogy mi is zajlott (és zajlik) a BLM és más, hasonló szervezetek által Amerikában.
Rittenhouse a kétrendbeli emberölés miatt kétszeres életfogytiglani börtönbüntetésre számíthatott, ha elítélik.
A baloldal mindent megtett azért, hogy a pert befolyásolja. A média folyamatosan öntötte magából a balos narratívát, ezzel félrevezetve a közvéleményt, és megpróbálta befolyásolni az esküdteket. Felmerült annak a gyanúja is, hogy közvetlenül is megpróbáltak nyomást gyakorolni egyes esküdtekre. Elképesztő látni, hogy a szabadság hazájában, ahol folyamatosan arról papolnak, hogy milyen a jó demokrácia, ott az amerikai baloldal milyen messzire hajlandó elmenni, hogy a saját agendáját megvalósítsa.
Hála az Istennek, a józan ész diadalmaskodott. Kyle Rittenhouset minden vádpontban ártatlannak találták. Ebből is látszik, hogy az uralkodó balos elit és az átlagemberek között (az esküdteket a lakosságból, véletlenszerűen választják ki, és hívják be esküdti kötelezettségeik ellátására) mekkora szakadék van. Bármennyire is próbálják Amerikát a saját, beteg képükre formálni, az átlag amerikai emberben még megvan a józan gondolkodás képessége.
Forrás: Simon Song Facebook,
Fotó: The Guardian,