Simon Song: Miközben a nyugati világban a jólét és az elszabadult liberalizmus teljesen kiforgatta magából a társadalmakat, addig a kelet szépen lassan, de határozottan át fogja venni a hatalmat minden téren.
Amíg a nyugat azzal van elfoglalva, hogy azon vitatkoznak, hány nem van, a fáknak is vannak-e jogaik és a férfiak is szülhessenek, addig a kelet szépen lassan, de határozottan át fogja venni a hatalmat minden téren.
A minap került nyilvánosságra, hogy Kína egy amerikai repülőgép-hordozó mását építette meg a nyugat-kínai sivatagban, abból a célból, hogy rakétákat teszteljenek rajta.
Leginkább Kína, de más keleti országok is rohamléptekkel zárkóznak fel, egyes területeken pedig le is hagyják már az Egyesült Államokat és az EU-t. Gazdasági szempontból is sokkal stabilabb helyzetet teremtettek, robosztus iparral, rendkívül stabil pénzpiaccal, amely brutális mennyiségű emberi és természeti erőforrással van megtámogatva. A haderejük évről évre fejlődik, és számosságukban már most is bőven a nyugati hatalmak felett állnak. Ja és persze Kína önmagában a világ legnagyobb hitelezője, pl. az amerikai államadósság túlnyomó része az ő kezükben van.
Mindeközben a nyugati világban a jólét és az elszabadult liberalizmus teljesen kiforgatta magából a társadalmakat. Nézzük csak meg, a nyugati országok mind úsznak az államadósságban, a gazdaságaik jobb esetben éppen, hogy minimálisan növekednek, de leginkább mínuszban vannak. Egekben a munkanélküliség, az infláció és újabban egyre súlyosbodó energiaválsággal néznek szembe.
Ebben a kihívásokkal teli időben pedig nem a gazdasági és nemzeti problémáikkal foglalkoznak, hanem olyan nem létező, vagy eltúlzott társadalmi kérdésekre koncentrálnak, amelyek semmilyen megoldást sem kínálnak az előbbi problémákra. A társadalmi nemek kérdése, az lmbtq-őrület, a migráció és a nyílt társadalmak erőltetése, az ökohiszti, a szavakon való lovaglás és a mindenben való rasszizmus keresése egyre inkább átveszi mind a közbeszéd, mind a politika irányvonalának fókuszát.
És a legelkeserítőbb az, hogy nem elég, hogy saját maguk jövőjét veszélyeztetik, minket, kelet-közép európai országokat vegzálnak a hülyeségeikkel, miközben mi a fent említett kihívásokkal szeretnénk foglalkozni.
A nyugat tehát egyre inkább úgy tűnik, hogy a vesztébe rohan, ha nem parancsol megálljt a liberális őrületnek, és ha így folytatják, akkor Kínának nem kell majd amerikai repülőgép-hordozó másolatokat építenie. A következő háborúban már lehet, hogy a nyugati erők ellen elég lesz rossz névmást használni megszólításkor, és el fognak rohanni sírva egy „safe space”-be.
Forrás: Simon Song Facebook