Külföld

Scholz: Svédország számíthat az unióra orosz támadás esetén

A svédek az ukránokhoz hasonlóan nem a NATO tagjai.
Svédország számíthat az uniós tagországokra egy esetleges orosz támadás esetén, annak ellenére is, hogy Svédország nem tagja a NATO-nak – közölte Olaf Scholz német kancellár, írja az Index a Politico közlése alapján. Magdalena Andersson svéd miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón

Olaf Scholz megjegyezte, hogy az Európai Unió alapszerződésében lévő kölcsönös segítségnyújtási záradékot rendkívül komolyan vennék, ha Svédországot támadás érné – írja a Politicio.

Oroszország ukrajnai háborúja Svédországban és Finnországban is félelmet váltott ki, írják. Attól tartanak, hogy ők lehetnek a következő célpontjai egy moszkvai támadásnak, különösen, mivel egyik ország sem tagja a NATO-nak, amelynek alapszerződésének középpontjában a kölcsönös védelmi egyezmény áll.

A hónap elején Magdalena Andersson svéd és Sanna Marin finn miniszterelnök levelet írt az Európai Tanács elnökének, Charles Michelnek, amelyben hangsúlyozták, hogy „az EU vezetőinek nagyon egységesnek kell lenniük, és világosan fel kell tüntetniük azt a tényt, hogy az EU egyben biztonsági közösség is tagállamai számára”, és hogy az EU saját kölcsönös védelmi záradéka „ennek lényeges része”.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább