Belföld Sport

Schiffer András: A progresszív hadviselés célba vette a futballt

„Egészen szint alatti”, amit az elmúlt időszakban hét európai ország művelt a katari világbajnokság és a szivárványos karszalagok terén, mondta az M5 Ez itt a kérdés című műsorában Schiffer András.

Az ügyvéd rámutatott, ezek az országok ráadásul azt a cinikus álláspontot fogalmazták meg, hogy mindez nem lenne politikai véleménynyilvánítás. „Hát mi a túró?” – tette fel a kérdést Schiffer, aki kifejtette: az emberi jogok kérdésköre, amióta csak politikáról beszélünk, a legeminensebben politikai kérdésnek számít.

„Most azt mondják, hogy az ő szivárványos bohóckodásuk az nem politika – hát micsoda?”, tette fel a kérdést a volt országgyűlési képviselő.

Emlékeztetett: az a keretrendszer, amelyet a labdarúgók és az őket delegáló nemzeti szövetségek elfogadtak, kizárja annak lehetőségét, hogy a játékosok a stadionban, nemzetközi mérkőzés keretében politikai véleményt artikuláljanak.

Schiffer hangsúlyozta azt is, a FIFA – helyesen – fellép a homofób rigmusok és megnyilvánulások ellen, ahogy nem engedi azt sem, hogy a játékosokat szexuális irányultságuk alapján bárki megkülönböztesse.

„Innentől kezdve mi a túrót kell demonstrálni?

Ez egy nyílt színű provokáció és a kulturális imperializmus kifejeződése”, tette hozzá.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább