Uncategorized

RTL Klub: Steiner Kristóf és férje újra kimondják a boldogító igent

Ezúttal Portugáliában állnak oltár elé, mert ez egy jó ok a bulizáshoz.
Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan voltak a pénteki -hol máshol- RTL Klub Reggeli vendégei. Az egyik műsorvezető úgy konferálta fel őket, mint a „kedvenc szerelmes párját”.

Mint a beszélgetés során kiderült, augusztusban újra oltár elé állnak, miután ismét hivatalossá kell tenni egymásnak tett fogadalmaikat.
Az esküvőt Portóban tartják majd.

„Az a helyzet, hogy mivel már nem élünk Izraelben, és Izraelben nem létezik civil házasság (…) ez ilyen vízumstátusz, egyfajta partnerség. Ez lejárt, és most ebben a pillanatban nem is vagyunk házasok. Ezt orvosolnunk kell.” – magyarázta az egykori műsorvezető.

Majd arra is kitért, hogy mivel „Nini az édesapja révén portugál állampolgár is, Portugáliában könnyedén össze tudunk házasodni. Ugyanazon a napon, mint négy évvel ezelőtt, augusztus 31-én fogunk Portóban összeházasodni újra. Ahogy a Nini mondta, ez papír, de nagyon jó ürügy arra is, hogy újra ünnepeljünk” – fogalmazott Steiner Kristóf a műsorban.

Lassan eljön az RTL eltakarításának ideje, társadalmi igény lenne rá…

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább