Sport

Rossi: lehetett volna sokkal nehezebb csoportunk

Az Európai Labdarúgó Szövetség vasárnap Frankfurtban, Festhalléban kisorsolta a 2024-es németországi Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztását.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét a Nemzetek Ligájában elért sikeres szereplésének köszönhetően a legerősebb kalapból húzták ki a frankfurti eseményen, majd ellenfélül a szerb, a montenegrói, a bolgár és a litván együttest kapta a G csoportba.

A selejtezősorozatban jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben is dupla fordulót rendeznek. Mivel a magyarok ötcsapatos csoportba kerültek, így tíz forduló során kétszer szabadnaposak lesznek.

Rossi az MLSZ hivatalos Twitter-oldalán reagált is a húzásra. 

„Lehetett volna sokkal nehezebb csoportunk, de természetesen ennél jobb csoportot is el tudtam volna képzelni. Nem szabad, hogy megtévesszen bárkit is, hogy bennünket sorsoltak a legerősebb kalapból, hiszen a szerbek a világranglistán előttünk állnak, és kint lesznek a világbajnokságon is. A szerbek mellett a montenegróiakat és a bolgárokat is ismerjük a közelmúltból az egymás elleni mérkőzéseinkről, ám az ellenük elért eredményekből nem lehet kiindulni, mert két-három év alatt nagyon sokat változhatnak az erőviszonyok a mai labdarúgásban. Nehéz mérkőzések várnak ránk, meccsről meccsre kell előre gondolkodnunk a selejtezők során, és ahhoz, hogy eredményesek legyünk, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk az összes találkozón.”

Rossi és játékosai két riválisról kellemes emlékeket őrizhetnek: 2020 őszén a nemzeti együttes 3–1-re győzött Bulgária vendégeként az Eb-pótselejtező elődöntőjében, míg Szerbiát idegenben 1–0-ra verte, hazai pályán pedig 1–1-es döntetlent játszott a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, amelyből csoportelsőként feljutott.

Rossi regnálása idején a magyarok Montenegróval is találkoztak már, de 2019 szeptemberében a podgoricai barátságos mérkőzésen 2–1-re kikaptak. Litvániával viszont meglehetősen régen, 2015 nyarán csapott össze legutóbb a magyar csapat, amely akkor Debrecenben 4–0-ra győzött barátságos találkozón.

A selejtezősorozatban jövő márciusban, júniusban, szeptemberben, októberben és novemberben is dupla fordulót rendeznek. Mivel a magyarok ötcsapatos csoportba kerültek, így a tíz forduló során kétszer szabadnaposak lesznek.

A legérdekesebbnek a C jelű ötös ígérkezik, ugyanis az előző Eb két döntőse, az aranyérmes Olaszország és az ezüstérmes Anglia is odakerült, ráadásul Ukrajna társaságában. Szintén ebbe a csoportba kapott besorolást Málta és az az Észak-Macedónia, amely a vb-pótselejtező márciusi elődöntőjében kiejtette a sokkal esélyesebb Squadra Azzurrát, amely így sorozatban másodszor maradt le a vb-ről.

Németország házigazdaként biztos Eb-résztvevő, így nem vesz részt a selejtezőben, Oroszországot pedig kizárták, ezáltal 53 válogatott lesz érdekelt a kvalifikációban. A tíz selejtezőcsoport mindegyikéből az első kettő jut ki a 24 csapatos kontinensviadalra. A maradék három helyért 12 csapat küzdhet meg a 2024 márciusában esedékes pótselejtezőkön, melyben – a Nemzetek Ligájában kivívott nyolcadik helynek köszönhetően – szinte biztosan szerepelhetne a magyar válogatott, amennyiben nem jár sikerrel a hagyományos selejtezőkön.

A 2024-es Európa-bajnoki selejtezők csoportjai

A csoport: Spanyolország, Skócia, Norvégia, Grúzia, Ciprus
B csoport: Hollandia, Franciaország, Írország, Görögország, Gibraltár
C csoport: Olaszország, Anglia, Ukrajna, Észak-Macedónia, Málta
D csoport: Horvátország, Wales, Örményország, Törökország, Lettország
E csoport: Lengyelország, Csehország, Albánia, Feröer-szigetek, Moldova
F csoport: Belgium, Ausztria, Svédország, Azerbajdzsán, Észtország
G csoport: MAGYARORSZÁG, Szerbia, Montenegró, Bulgária, Litvánia
H csoport: Dánia, Finnország, Szlovénia, Kazahsztán, Észak-Írország, San Marino
I csoport: Svájc, Izrael, Románia, Koszovó, Fehéroroszország, Andorra
J csoport: Portugália, Bosznia-Hercegovina, Izland, Luxemburg, Szlovákia, Liechtenstein

Játéknapok:

1. játéknap: március 23-25.
2. játéknap: március 26-28.
3. játéknap: június 16-17.
4. játéknap: június 19-20.
5. játéknap: szeptember 7-9.
6. játéknap: szeptember 10-12.
7. játéknap: október 12-14.
8. játéknap: október 15-17.
9. játéknap: november 16-18.
10. játéknap: november 19-21.

(Forrás: M4 Sport)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább