Az Európai Unió kontroll nélkül engedte be a Közel-Keletről, Észak-Afrikából érkező bevándorlókat, ezzel az összes helyi konfliktust beengedte Európába – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten újságíróknak, hozzátéve: ezért vannak a nyugat-európai városokban „olyan utcai, antiszemita tömegtüntetések, amik a legsötétebb időket idézik”.
Rétvári Bence kiemelte: Magyarország a határkerítés felépítésével megmutatta, hogy lehet kezelni az illegális bevándorlást, és a tagországok közös akarattal, szándékkal – a szárazföldön kerítés építésével, tengeren pedig az érkező hajók be nem fogadásával, a kérelmek európai területen kívüli elbírálásával – gátat tudnának vetni az illegális bevándorlók beáramlásának.
A szándék hiányzik Brüsszelből: nem megakadályozni, hanem szervezni akarják a bevándorlást. Az EU nem hajlandó kifizetni sem a déli határkerítés kiépítésének, sem a folyamatos védelmének a költségeit, már 650 milliárd forinttal tartozik – mondta Rétvári Bence, jelezve: „elvárjuk”, hogy ezt kifizesse.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arról beszélt: jelentősen nő a magyar határon elfogott migránsok és embercsempészek száma, akik egyre erőszakosabban lépnek f