„Döbbenetes volt látni, mekkora számban vesznek részt nők a támadásokban” – Itt a rendőrség bejelentése a hétvégi, budapesti „antifa” támadásokról – részletek
Sajtótájékoztatót tartott a rendőrség a hétvégén Budapesten történt döbbenetes bűncselekményekkel kapcsolatban.
- Másnap Gazdagréten egy hasonló támadás történt: a munkahelyére tartó áldozatot 8 fő értelmetlen, kegyetlen és indokolatlan módon lerohanta és megtámadta. Ő nyolc napon belüli sérüléseket szenvedett.
- Egyértelművé vált, hogy egy sorozat első két tagjával van dolga a rendőrségnek. Egy nyomozócsoport alakult.
- Ugyanezen a napon a belvárosi Bank utcában koncertről hazafelé tartó magyarokat támadott meg öt fő. Egy nő és egy férfi volt az áldozat.
- Pár óra múlva, hajnalban egy német párt az első kerületben támadtak meg, ők is egy koncertről tartottak hazafelé, hatan támadtak rájuk.
A rendőrök először az áldozatok előző napját követték végig. A sértetteket kizárólag a ruházatuk köti össze: olyan ruhadarabokat viseltek, amiket bárki hordhatna: fekete bakancs vagy katonai mintájú ruha, amik azt sugallhatták a támadóknak, hogy esetleg szélsőjobboldali emberek, akik a kitörés napjára érkeztek Budapestre. Ilyen adat egyébként nem merült fel, hogy ezért érkeztek volna Budapestre. A támadók sem mondtak nekik ilyesmit, hogy ezért támadnának.
Egyedül a gazdagréti esetnél történt, hogy egy külföldi nő megszólította a későbbi áldozatot, hogy ő is a kitörés napjára érkezett-e. A férfi válaszolt, hogy dehogy, ő munkába megy éppen. A nő aztán ott volt a támadók között.
A módszerük az volt, hogy páran szorosabban, a többiek kicsit távolabbról követték a későbbi áldozatokat akár tömegközlekedéssel és gyalog is. A csapatok különböző felállásban hajtották végre a támadásokat. Volt például, hogy 11 fő követte az áldozatot, de a támadást csak nyolc fő hajtotta végre. A rendőrség hajtóvadászatot indított utánuk. Már szombaton a ruházatuk alapján felismertek néhányat, akiket aztán követni kezdtek a nyomozók és végül a belvárosban, egy taxiban fogták el őket: egy német férfit, egy német nőt és egy olasz nőt.
-Elfogásukkor műanyag borítású kalapács, ólommal bélelt gumikesztyű, vipera, gázspray volt náluk.
-Elfogtak egy magyar nőt is a lakóhelyén, a gyanú szerint a támadásokban ő is tevőlegesen részt vett.
– Meglepő volt látni a támadásokról készült felvételeket, hogy milyen nagy számban vettek abban részt nők. Volt olyan támadás, ahol a támadók fele nő volt – mondta Nyerges Béla.
Az elfogottak tagadják a cselekményeket, a külföldiek minden együttműködést megtagadtak, még olyan kérdésekre sem válaszoltak, hogy mikor, miért jöttek Budapestre.
A magyar nőt a gazdagréti és a Fővám téri támadásban való részvétellel is gyanúsítják, ebben az olasz nő is részt vett. A német nőt előkészületi cselekményekkel gyanúsítják, a következő támadásokra készült fel.
Kérdésre válaszolva elmondták a sajtótájékoztatón, hogy a szintén hétvégi, Széll Kálmán téri támadás résztvevőit is elfogták – itt szélsőjobboldaliak támadtak antifasisztákra. Garázdaság, testi sértés a gyanú, azt még nem tudni, hogy ez bosszú lett volna az előző támadások kapcsán.
Forrás: Blikk,
