Belföld

Rendőri intézkedés közben meghalt egy késsel felfegyverkezett drogos férfi a II. kerületben

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a körülményeket, a helyszínen felmerült a gyanú, hogy az elhunyt kábító hatású anyagot fogyasztott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2024. február 11-én 12 óra 6 perckor egy II. kerületi társasház lakója bejelentette, hogy szomszédja zavart állapotban, mezítláb őrjöng az udvaron.

A helyszínre érkező járőrök épp meghallgatták a bejelentőt, amikor meglátták a férfit. A járőrök látták, hogy mindkét kezében kés van, ezért felszólították, hogy álljon meg, és dobja el az eszközöket. A férfi csak a rendőrök többszöri felszólítására – amikor már a fegyverüket is elővették – dobta a földre a késeket. A járőrök a zavart férfit megbilincselték, majd mentőt hívtak hozzá.

A 48 éves férfi néhány perc múlva hirtelen eszméletét vesztette, életjeleket nem mutatott, ezért a rendőrök levették a bilincset és azonnal megkezdték az újraélesztését. Ezzel egyidőben megérkeztek a mentők is, de már ők sem tudtak segíteni, a szakszerű ellátás ellenére a férfi a helyszínen életét vesztette.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább