Belföld

Rasszizmussal vádolja egy család a mentősöket, mert nem segítettek egy rosszul lett roma asszonyon

Rasszizmussal vádolja egy család a mentősöket, mert nem segítettek egy rosszul lett roma asszonyon

A mentőszolgálat szerint viszont a nő rokonai agresszíven léptek fel velük szemben.

Nem látták el édesanyját a mentők, mert roma családhoz nem akartak bemenni – ezt állítja annak az asszonynak a lánya, akihez rosszullét miatt hívtak segítséget pénteken, Budapesten. Az RTL Klub riportja szerint egy XIII. kerületi társasházban a pár napja meghalt rokonukra emlékeztek a lakásban, amikor az egyik asszony rosszul lett, hozzá hívtak mentőt.

Kwasnyi Nikolett azt állítja: a mentők egy óra alatt értek oda, ezért amikor megjöttek, a lépcsőfordulóban várakozó rokonuk sürgetni kezdte őket. „A nagybátyám mondta, hogy siessenek, uraim, hát hol voltak ennyi ideig? Nagyon rosszul van a hölgy!” Erre a mentős ránézett, és a nő állítása szerint azt mondta, hogy „cigányokhoz mi nem jövünk!”, majd visszaindult a lépcsőn lefelé. A nő elmondása szerint a mentősök ezután visszaszálltak a kocsiba, mire a család egyik rokona utánuk szaladt és elállta az autó útját.

Ekkor már a rendőröket hívták a mentők is, és a nőt végül egy másik mentős látta el, már rendőri kíséret mellett. A család ügyvédje tagadja, hogy fenyegették és szidták a mentőket, és jogi lépést terveznek.

Az Országos Mentőszolgálattól Híradónak azt írták: a nőhöz riasztott mentőegységet szélsőségesen és agresszíven viselkedő emberek fogadták, akik durván szidalmazták, megfélemlítették és életveszélyesen fenyegették a mentőket. Ezért rádión azonnal segítséget kértek, a mentésirányító pedig – a protokollnak megfelelően – a testi épségük védelme érdekében arra utasította őket, hogy menjenek biztonságos távolságra a helyszíntől.

Forrás: HVG,

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább