Belföld

Rákosi jelmondata már momentumos képviselőnél is megjenik

A szegediek az elmúlt napokban a Szikra Mozgalom által szponzorált reklámokba futhattak bele, amelyen Mihálik Edvin, a Momentum elnökségi tagja, bukott országgyűlési képviselőjelölt és Jámbor András beszélgetésére invitálják az embereket. A reklámon azonban helyt kapott a kommunista diktátor, Rákosi Mátyás jelmondata is – szúrta ki a SzegedMA.

A Szikra Mozgalom számos szállal kötődik az egykori kommunista rezsimhez, amelynek alapítóját, Jámbor Andrást Szegedre invitálta a szegedi képviselő, Mihálik Edvin.

Nézeteiket ezúttal sem cáfolták meg, arcképük alatt elhelyezésre került a „Fizessenek a gazdagok!” kommunista jelmondat.

Rákosi Mátyás, 1947-ben, Budapesten fogalmazta meg beszédében először eme gondolatát, majd a Szikra Könyvkiadó, „Fizessenek a gazdagok!” címmel meg is jelentette. Decemberben a Szikra Mozgalom ismét felelevenítette, ugyanezzel a címmel adták ki kiáltványukat, amelyet azóta már „Fizessenek a gazdagok! programnak” neveznek. A programban szerepel államosítás, vagyonadó, örökösödési adó, de egy új magyar demokrácia” víziója is – amelyeket olvasva, szinte Rákosi szavai csengenének vissza. Bár a Szikra Mozgalom kiadványának szövege szerint elsősorban a milliárdosokat büntetnék, Rákosi kiadványa is a gazdagokról szólt, végül pedig a padlássöpréssel az egész országot sújtották.

A helyzet külön íróniája, amikor a Szikra Mozgalom elkezdte használni Rákosi szlogenjét, Botka házi lapja gyorsan dicsekedni is kezdett: szerintük Botka Lászlótól vették nem csak a címet – amelyet kampányszlogenként használt szocialista miniszterelnökjelöltként – hanem úgy vélték, az alapelvek is megegyeznek.

Botka sokakból heves indulatokat váltott ki a Rákositól kölcsönzött jelmondattal. Vona Gábor akkor úgy vélekedett,

„A magyar nép megvezetése a célja Botka Lászlónak, hogy újra elővette elődje üzenetét, megpróbálva az irigységre építeni a szocialisták politikáját. De aki irigységet vet, az gyűlöletet arat. Nem ez a jó irány. Ennek ugyanis mindig ugyanaz a vége: majd mindenkitől elveszik azt a keveset is, amiért becsülettel megdolgozott. Paraszti családból származom, mi megismertük, mit jelent, ha egy szocialista ilyeneket mond.”

Botka László fittyet hányva a kommunizmus áldozatainak emlékére, nem csak hogy 2017-ben nem határolódott el a rákosista kampányszlogentől, 2020-ban ismét elővette:

„A jövő építése azzal kezdődjön, hogy végre fizessenek a gazdagok! (…) Meggyőződésem, hogy az általam korábban meghirdetett programra nagyobb szükség van most, mint valaha. Fizessenek a gazdagok!”

– írta közösségi oldalán 2020. április 6-án.

A jelen momentum, amikor már a momentumos politikus arcképe alatt is megtalálható a kommunizmusba révedő mondat:

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább