Külföld

Radikális iszlamista párt alakult Svédországban

Stockholmban napi öt nemi erőszak van…

Vasárnap tartotta alakító gyűlését a Partiet Nyans, azaz az Árnyalat Párt, mely egy radikális iszlamista tömörülés a skandináv államban, melynek célja a muszlim lakosság előtérbe helyezése. A programjaik között szerepel, hogy az iszlamofóbiát bűncselekménynek nyilvánítsák, valamint hogy a svéd alkotmányban kisebbségi státusza legyen a muszlimoknak.

Ez az ország második iszlamista pártja, az elsőt napokkal ezelőtt jegyezték be a svéd hatóságok, annak Jászín a neve. A párt nevét a Korán egy részéből, a 36. szúrából kölcsönözte, amely többször is figyelmeztet arra, mivel jár az, ha valaki nem Mohamed prófétát követi. Az északi ország állampolgárainak nyolc százaléka vallja magát muszlimnak, azonban szakértők szerint húsz éven belül kisebbségbe fognak kerülni azok, akik nem bevándorló szülők gyermekei. A svéd muszlimok 52 százaléka szerint a saría törvénykezés a svéd törvények felett áll.

Az utóbbi évtizedek nyitott ajtók politikája nemcsak a demográfiai, hanem egyben Svédország bűnügyi térképét is teljesen átrajzolta: a 2017-es rendőrségi jelentés 61 no-go zónát sorol fel, amelyben 200 bűnözői csoport működik, mintegy 5000 bűnözővel. Az elmúlt időszakban ezek a csoportok egyre gyakrabban használnak gránátokat bűncselekményeik elkövetéséhez – a nyáron Linköping városában, a múlt hétvégén pedig Lund-ban voltak nagyobb robbantások.

Stockholmban idén az év első nyolc hónapjában 70 lövöldözés történt és napi átlagban 5 nemi erőszakos cselekményt jelentenek be. 2012 és 2017 között a nemi erőszak vádjával elítéltek 58 százaléka külföldi születésű volt.

(privatbankár)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább