Gazdaság Külföld

Putyin: Az Európai Bizottság hibás döntése okozta az energiakáoszt

Putyin szerint az Európai Bizottság hibás döntése okozta a jelenlegi energiakáoszt

Az orosz elnök szerint Európa most issza meg rossz döntéseinek levét – áll a Portfolio.hu összeállításában.

Az európai országok rossz döntést hoztak akkor, amikor földgázbeszerzéseiken belül csökkentették a hosszútávú szerződések arányát és helyette az azonnali piacra bízták magukat – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán. Az utóbbi napokban sorra dönti a rekordokat a földgáz ára, ami miatt egyre többen tartanak energiaválságtól, ugyanakkor az oroszok tagadják, hogy ők állnának a folyamat mögött – írja a Portfolio az orosz állami tévében adott interjúra hivatkozva.

A televízióban közvetített kormányülés közben az orsz elnöl elmondta: „az utóbbi napok eseményei bebizonyították ismét, hogy Európa hibát követett el akkor, amikor a hosszútávú szerződések helyett a piaci árra támaszkodott.

A spot ár ugyanis az év eleje óta nyolcszorosára emelkedett, ami miatt sokan már kongatják a vészharangot a közelgő tél előtt”.

Putyin kiemelte: „többször tárgyaltak az Európai Bizottsággal, mely egyértelműen a piaci árfolyam mellett tette le a voksát a gázszerződésekkel szemben. A Gazprom korábban nem volt hajlandó spot árat alkalmazni, hanem hosszútávú, nem ritkán 25 éves szerződések alapján szállított Európának földgázt, Oroszország pedig most is megbízható szállító partner”.

Ezzel ellentmondva az utóbbi időben elhangzottak olyan vádak, hogy Oroszország azért nem siet elég gázt szállítani Európába, hogy ezzel hajtsa fel a spot árat.

Dimitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője ezt cáfolta szerdai sajtótájékoztatóján. A szóvivő kiemelte: nekik semmi szerepük a jelenlegi világpiaci árok alakulásában és az árak robbanásáért sokkal inkább az üres tárolók és a gazdaság kilábalása okolható.

Fotó: Mikhail Klimentyev / Sputnik / Sputnik via AFP, 

Forrás: Mandiner

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább