Sport

Pride lesz a St. Pauli hivatalos harmadik meze

Valakinek itthon is lesz ilyen?

Az FC St. Pauli múlthét pénteken a Twitteren jelentette be, hogy a 2021/22-es szezonban a hivatalos harmadik meze „Pride” lesz.

A klub szerint a hazai és az idegenbeli mezek mellett ez teszi teljessé a klub saját beszállítójának, a DIIY-nak a „fenntartható csapatsportkollekcióját”. A szürke mezen a klub logója szivárványszínekben pompázik.

Az antifa szurkolóiról híres futballklub, amelynek csapata jelenleg a negyedik helyen áll a másodosztályban  megelőzve az ősellenség HSV-t, az akcióval folytatja az LMBTQ közösség támogatását.

A Németország-Magyarország mérkőzés kapcsán szóba kerülő szivárványos világítás, UEFA általi tiltása után az FC St. Pauli egy szivárványos zászlót tweetelt, és kijelentette: „Az emberek közötti összekötő szerepében a labdarúgásnak meg kell felelnie társadalmi felelősségének. Ez magában foglalja azt is, hogy kiállunk egy olyan világért, amelyben mindenki azt szerethet, akit akar.”

A múltban már több Bundesliga-csapat is megjelent szivárványos mezben, például a VfL Bochum vagy a berlini Hertha BSC. Azonban még hivatalos harmadik Pride-meze senkinek sem volt.

 

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább