David Pressman távozó amerikai nagykövet nagylelkű ajándékkal búcsúzott a hazai baloldali sajtótól: kiosztott a szerkesztőségek között több mint 173 millió forintot a Szabad Média Pályázat harmadik – valószínűleg utolsó – felhívásán.
A nyertesek neve nem okozhat meglepetést: a kormányt és a jobboldalt gyalázó sajtótermékek kaphattak a pénzből.
Kihirdették a végeredményt az Ökotárs Alapítvány és a Soros György által is finanszírozott Mérték Médiaelemző Központ úgynevezett Szabad média pályázatának 3. körében – amely az amerikai nagykövetség finanszírozásában valósul meg. A felhívás immár harmadik körében több mint 173 millió forintot osztanak szét.
Az Ökotárs honlapja szerint „határidőig összesen 42 pályázat érkezett. Ebből a „helyi és országos független közéleti médiumok megerősítése és fenntarthatóságának javítására (A kategória) 36 pályázat, valamint „médiaismereti és -edukációs, valamint újságíróképző programok megvalósítására (B kategória) 6 pályázat.” Az amerikai nagykövetség döntése alapján 26 induló nyert.
- A) kategória (független média támogatása):
444 (Magyar Jeti): 8.303.000 Ft
Alinda Edith-ed: 6.942.200 Ft
Átlátszó: 9.895.600 Ft
Balzac: 5.000.000 Ft
Borsod24 / Szol24 / Szabolcs24: 7.000.000 Ft
Csaladinet.hu: 3.500.000 Ft
Debreciner: 10.153.000 Ft
Fókusz Stúdió: 5.953.200 Ft
G7: 7.000.000 Ft
Greenfo: 6.000.000 Ft
Hallgató Magazin: 3.627.560 Ft
Jelen: 7.000.000 Ft
Kecsup: 7.000.000 Ft
Klubrádió: 10.485.700 Ft
Kispolgár: 9.775.900 Ft
Magyar Hang: 10.461.000 Ft
NINCS online folyóirat: 2.255.000 Ft
Nyugat: 7.000.000 Ft
Qubit (Magyar Jeti): 5.975.400 Ft
Revizor: 6.000.000 Ft
Szegeder: 3.653.000 Ft
Tilos Rádió: 7.574.600 Ft
- B) kategória (médiaedukációs és újságíróképző programok támogatása):
Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület: 4.723.120 Ft
Nógrádi Grund Klubhálózat: 6.000.000 Ft
Roma Sajtóközpont: 5.000.000 Ft
Transparency International Magyarország Alapítvány: 7.099.950 Ft
A nyertesek között kizárólag a kormánnyal és a jobboldallal kifejezetten ellenséges médiumok találhatók.
A pályázatok korábbi köreiben szintén tíz- és százmilliókat osztott szét David Pressman és az amerikai nagykövetség a baloldal sajtótermékek között. A mostani nyertesek közül a Magyar Hang kiadója alig kevesebb mint tízmillió forintot, a 444.hu kiadója pedig közel 16,5 millió forintot nyert el. David Pressman távozásával jó ideig ez lesz utolsó alkalom, hogy a hazai baloldali sajtótermékek részesültek az amerikai adófizetők pénzéből.
(MN)