Belföld

Plusz pont jár a felvételizőknek, ha előtte szolgálnak a honvédségnél

Benkő Tibor: pluszpont jár a felvételizőknek, ha előtte szolgálnak a honvédségnél

Pluszpontokat kapnak a felsőoktatási felvételihez a jövőben azok a fiatalok, akik az egyetem előtt fél- vagy egy évet szolgálnak a honvédségnél. A kormány már döntött erről, hamarosan megjelenik a rendelet is – jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában.

FÉLÉVES SZOLGÁLAT UTÁN 32, EGY ÉV UTÁN 64 PLUSZPONT JÁR MAJD A FELSŐOKTATÁSI FELVÉTELINÉL.

Remélik, hogy ezek közül a fiatalok közül többen választják majd hosszabb távon is a katonai pályát – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy 2017 óta folyamatosan növekszik a Honvédség létszáma. Kiemelkedőnek nevezte a növekedést az önkéntes tartalékosok számában – ők mára már több mint 11 ezren vannak. Az önálló katonai képességek kialakításának fontosságát hangsúlyozta a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor azt mondta: az afganisztáni kimenekítés is megmutatta, hogy nem lehetünk teljesen kiszolgáltatottak másnak.

A magyar akció nem lehetett volna sikeres, ha a haderőfejlesztés keretében például nem vették volna meg a csapatszállító gépeket – jegyezte meg.

Kitért arra is, hogy a haderőfejlesztés révén elért képességek megfelelnek a NATO elvárásainak. A Szolnokon létrejövő regionális különleges műveleti parancsnokság a NATO-ban is hiányzó képességet lesz hivatott pótolni. Fő feladata a különleges műveleti katonák kiképzése, feladataik koordinálása több nemzet között – például olyan akciókban, mint az afganisztáni kimenekítés volt.

Címlapképen: A Magyar Honvédség közelharc-bemutatója, amelyet az államalapítás ünnepe alkalmából tartottak a budapesti Kapisztrán téren 2021. augusztus 20-án., Fotó: MTI/Komka Péter

Forrás: Portfólió,

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább