Az Országgyűlésben folytatódott a migrációval kapcsolatos vita, ahol Magyar Péter ismét a szokásos, bizonyíték nélküli vádaskodásával próbálkozott. A miniszterelnök titkos dokumentumokra hivatkozva azt próbálta állítani, hogy a Fidesz-KDNP kormány alatt Vitnyén migránstábort tervezett építeni az EU-s migránspaktumnak eleget téve, de mint kiderült, csak ukrán menekülteket szállásoltak el a területen ideiglenesen.
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője élesen visszautasította a migrációpárti vádakat. „Ennél nevetségesebb módon támadni a Fidesz–KDNP-t, mint hogy migrációpárti lenne, utoljára Márki-Zay Péter próbálkozott ezzel. Csúnya vége is lett” – jelentette ki.
„A mi kormányunk nem migránstábort épített, hanem déli határkerítést, ezzel védjük meg az országunkat.”
„A migrációs paktum abból indul ki, hogy az illegális migránsok átléphetik az Európai Unió határát, és az unió területén folytatják le az eljárásokat, márpedig tudjuk, ha valaki belép az EU területére, hiába utasítják el a kérelmét, nem tudják kirakni az Európai Unió területéről. Tízből jó, ha egy vagy kettő kiutasítást tudnak végrehajtani” – húzta alá a KDNP frakcióvezetője, leszögezve, hogy elutasítják a migrációs paktumot.
Rétvári Bence azt ígérte Magyar Péternek,
„ahány migránst talál Csermajorban, annyi szotyis Túró Rudit kap tőlem. Egyet sem fog találni.”
Rétvári Bence úgy foglalta össze az uniós vita alapját, hogy a Fidesz álláspontja szerint a rendőröknek és a határvadászoknak az a feladatuk, hogy ne engedjék be az országba azt, aki nem jogszerűen akar belépni, viszont a migrációs paktum azt várja el, hogy ne visszafordítsák őket, hanem segítsenek kitölteni a különböző formanyomtatványokat. A KDNP politikusa szerint
Magyar Péter arra készül, hogy elfogadja a migrációs paktumot, de azt kommunikálja, hogy az Orbán-kormány fogadta el azt.
Gulyás Gergely: Amit ön mond, az megtévesztése az Országgyűlésnek
Gulyás Gergely keményen bírálta Magyar Péter felszólalását. Szerinte a miniszterelnök csak a figyelemfelkeltést keresi, és bizonyíték nélkül vádaskodik. „Kerítést építettünk, a határt lezártuk, migránsokat nem engedtünk be, a menekülttáborokat is bezártuk” – emlékeztetett a kormány eredményeire.
Gulyás rámutatott: Vitnyéden szeptembertől iskolai oktatás fog zajlani, az épület felújítására azért volt szükség, mert ukrajnai menekültek rongálták szét az ingatlant. A kormány döntései mögött az állt, hogy elkerüljék az Európai Unió napi egymillió eurós bírságait, miközben a tranzitzónák bezárása után is védték a magyar határokat. „Amit ön mond, az megtévesztése az Országgyűlésnek” – mondta egyértelműen Magyar Péternek.
Gyopáros Alpár: Meggyőződésem, hogy önt megvezették a kollégái
Gyopáros Alpár úgy fogalmazott: „Miniszterelnök úr, segíteni szeretnék önnek. Meggyőződésem, hogy önt megvezették a kollégái, párttársai. Azt kérdezte, ki kérdezte meg a helyieket Vitnyéden.”
„Csermajorban ukrajnai menekültek voltak elszállásolva, akik rövid időn belül leélték a több száz éves épületállományt. Az összes beltéri ajtót kirángatták, emberi salakanyaggal kenték össze a falakat, és így tovább. Embermagas szeméthalom volt az udvaron. A helyiek kérték, hogy zárjuk be a tábort” – rögzítette a Fidesz képviselője, hozzátéve: a következő kérése az volt a helyieknek, hogy takarítsák ki, mentsék meg az épületet, ezért elkezdődött az épület felújítása. A harmadik pedig az volt, ami a cseri öregdiákok kérése, hogy lehetőség szerint oktatási célra hasznosuljon az épület.
Balla György: Menjünk le Vitnyédre, ha ott migráns van, én lemondok
Balla György kijelentette: „Menjünk le Vitnyédre, ha ott migráns van, én lemondok. Nem kérem, ha nincs migráns, ön mondjon le, mert ön mindenről képtelen lemondani, csak azt kérem, hogy fejezze be az ocsmány hazudozását.”
A Fidesz képviselője Magyar Péterrel közölte: „Ha bűnökről beszél bizonyíték nélkül, az azt gondolom, hogy tiszteletlenség. Ön ezt nem teheti meg, mert már nem egyszerű Facebook-kommentelő, ön ennek az országnak a miniszterelnöke. Arra tett esküt, hogy a törvényeket megtartja és megtartatja. Ha bűncselekmény jutott a tudomására, már régen feljelentést kellett volna tennie, vagy megszegte az esküjét.”
