Péterfi Judit, aki Márki-Zay Péter szájkosara a közösségi oldalán megírta, hogy változást szeretne.
Az alábbi sorokat írta meg a baloldal miniszterelnök-jelöltjének embere:
Hivatalosan is elindult a kampány. Ott állunk, tesszük, amit tenni kell és amiben hiszünk.
Igen, több mint egy hónappal ezelőtt felálltam, kiálltam, beálltam azok közé, akik változást akarnak. Hogy ez sokaknak nem tetszett, elfogadtam. Nincs ezzel baj. Többen kérdezték: Ez most komoly? A válaszom az volt: Igen. Komoly.
Hányan akarnak változást? Hányan mondják a magukét a négy fal között, a monitor mögé bújva, a kanapéból kiabálva, tévé előtt ülve feltett lábbal másokat szapulva, hogy elég és ne tovább. De mit tesznek érte? Kritizálják azt, aki beleáll. Miért? Mert ők nem merik megtenni. Talán akarják a változást, de az egyetlen esélyt szapulják, ócsárolják és ilyenkor azt mondom, nem elég rossz számukra a környezet, a helyzet, az életkörülmények és amíg nem elég rossz, nem fáj eléggé, amíg az ő létük nincs veszélyben ( de bizony veszélyben van, csak nem akarják látni), addig nem akarják igazán, hiszen a langyos vízben jobb poshadni, a lassú rothadás biztonságos, minden másban ott a veszély és a kockázat. Ugrani pedig kevesen mernek.
Az ismert emberek közül is kevesen vállalják a gondolataikat, közéleti kérdésekben még kevesebben nyilvánulnak meg, csakis a felszínt kapargatva reagálnak és többnyire akkor, ha már előttük mások is megtették vagy olyan ügyekben, amelyek sok vizet nem zavarnak.
Aki változásra vágyik, tegyen. Álljon ki, dolgozzon érte és vállaljon felelősséget. Megdobálják majd, nem is kétség. Azok is, akikkel lehet, hogy egy oldalon áll. A másik oldalról még többen. De csak azt dobálják igazán, akitől félnek, akinek hatása van másokra, akinek ereje van.
Nem fogok kritizálni olyanokat, akiknek egyetlen esélyük van a túlélésre, ha nem lesz változás. Ezért pedig bármeddig elmennek. Nem gyalázom őket, nem becsmérlem őket, nem élek az ő eszközeikkel. Én egy dologra figyelek, a saját munkámra.
Nincs időm várni, tenni szeretnék, a változás lehetősége lelkesít. Tisztességes, becsületes, igaz kampányt kívánok mindenkinek!
