Belföld

Parizeres Peti megébredt, utcai blokádra buzdít, Poloska Péterre támaszkodva

Mondanivaló továbbra sincs, uszítás továbbra is van.

„Utcai blokád szervezésére és az Országgyűlésre gyakorolt nyomás jogellenes nyomásgyakorlásra irányuló cselekmények, melyek adott esetben büntetőjogi relevanciával bírnak”

– mondta a Magyar Nemzetnek ifjabb Lomnici Zoltán. Az alkotmányjogászt annak kapcsán kérdezték, hogy Jakab Péter egykori Jobbik-elnök most Magyar Péterrel szűrné össze a levet, és utcai nyomásgyakorlással oszlatná fel az Országgyűlést.

Ha Magyar Péter biztosítja az utcai nyomásgyakorlást, azaz tüntetést, blokádot, akkor én kezdeményezem a parlament feloszlatását és az előre hozott választás kiírását”

– írta a Facebookon Jakab Péter.

Jakab arra kéri Magyart, hogy „biztosítsa a társadalmi, utcai nyomásgyakorlást egészen addig, amíg a Tisztelt Ház meg nem hajol a népakarat előtt, s meg nem szavazza önmaga feloszlását”.

Lomnici alkotmányjogász kifejtette: az alaptörvény biztosítja a békés gyülekezés jogát, amely minden magyar állampolgárt megillet. „E jog alapján a polgárok szabadon szervezhetnek és vehetnek részt gyűléseken, amennyiben azok békések és nem sértik mások jogait. Azonban a gyülekezési jog gyakorlása nem korlátlan, ugyanis, ha a blokád vagy tüntetés békés jellege megszűnik, akkor a gyülekezési jog korlátozása alkotmányellenesnek minősül és a hatóságok kötelesek feloszlatni a gyűlést”. 

Hangsúlyozta: aki nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon a hatóság rendelkezésével szemben általános engedetlenségre uszít, bűncselekményt követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Forrás: Mandiner

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább