Kiemelt Külföld

Palacsinta szirupot neveznek át, hogy ne legyen rasszista

Száz évig jó volt, de a modern kor szele….

Rendkívül sok mindenre aggatta rá a rasszista jelzőt tavaly a Black Lives Matter mozgalom. Nem menekültek meg ez elől az élelmiszer márkák sem, még olyan sem, ami évtizedes hagyománnyal rendelkezik – írja a V4NA nemzetközi hírügynökségre hivatkozva a 888.hu.

Tavaly júniusban a Pepsihez tartozó Quaker Oats Company azt jelentette be, hogy nem csak visszahívja, de át is tervezi az egyik legnépszerűbb termékcsaládját. A többek között a palacsintaporról és szirupokról ismert Aunt Jemimával az volt a probléma, hogy a logóján egy fekete bőrű nő volt látható – egyébként már 130 éve. A logót többen rasszista sztereotípiának tartották, ezért is következett be a váltás.

Az új névvel most állt elő a cég, az Aunt Jemima helyett Pearl Milling Company néven fogják árulni ezentúl a termékeket. Mint kiderült, ez volt a neve annak a vállalatnak, amelyik megalapozta a később híressé vált márkát, így ezt hozzák vissza a boltok polcaira. A jelek szerint azonban az embereknek nem nyerte el a tetszését az új név, többen is unalmasnak vagy furcsának tartották.

De nem csak a névváltoztatással akar küzdeni a Quaker Oats Company a felkapott rasszizmus ellen. Tavaly ötmillió dollárt ajánlottak fel a fekete bőrű közösség támogatására, idén pedig a Pearl Milling Company egymillió dollárral kívánja támogatni a fekete bőrű lányokat és nőket. Ezen kívül több mint 400 millió dollárt fektet be a Pepsi a fekete bőrűek vállalkozásaiba is, és abba, hogy minél nagyobb számban legyenek jelen a cégben.

Az Aunt Jemimához hasonlóan problémásnak ítélték meg tavaly az ausztrál Coon-féle sajtot is. Egy ausztrál férfi azért kifogásolta a nevet, mert a „coon” elnevezést régen a fekete bőrű emberekre használták és rasszista sértésnek számított. A cég a panasz hatására úgy döntött, hogy megváltoztatja a nevét – amit egyébként az alapítójáról kapott. (forrás: 888)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább