Belföld

Összeverekedtek a rabok a miskolci börtön tantermében

Egy másodfokú egyenlet megoldásán vesztek össze…

Csoportosan elkövetett garázdaság miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség három huszonéves férfival szemben. A terheltek valamennyien az egyik miskolci büntetés-végrehajtási intézet vendégszeretetét élvezik- írja a 24.hu.

A vád szerint tavaly januárban az egyikük szóváltásba keveredett a börtön tantermében egy fogvatartott férfival. A vita során felé rúgott, mire egy rabtársuk közéjük állt, hogy megakadályozza az esetleges verekedést. Ekkor viszont a másik két férfi is odament hozzájuk. Erre a szóváltásba kerülő rab azt mondta, hogy ne hárman menjenek rá egyszerre, hanem csak egyesével.

Az lett a reakció, hogy az egyik férfi megütötte, míg egy másik fiatal a rabtársa védelmére kelő férfit bántalmazta, majd a vádlottakat egyesével kihívó rabot a két fiatal fegyenc egyszerre ütlegelte. A férfi a földre került, azonban a támadói többször is megrúgták.

Ezután rabtársa védelmére kelő másik rabra támadt a három fiatal, belökték a padba, majd közösen ütlegelni kezdték, a verekedésnek végül az őrök beavatkozása vetett véget. A rabtársa védelmében beavatkozott fogvatartott nyolc napon belül gyógyuló sebzéses sérülést szenvedett el, de könnyű testi sértés miatt nem terjesztett elő magánindítványt, míg a másik rab nem sérült meg.

Az ügyészség letöltendő börtönt kért a büntetett előéletű férfiakra, azzal, hogy kettejükkel szemben rendeljék el a korábban kiszabott feltételes szabadságvesztés letöltését is. (24.hu)

Ez a weboldal sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, és a weboldalon végzett látogatói tevékenységek nyomon követése érdekében. Elfogadás Tovább